OCR Output

(11) Mégsem tanúsítottak komoly ellenállást. Megszokták már, hogy alul¬
maradnak az efféle küzdelmekben, és jól látták, hogy ellenfeleik már nem azo¬
kért a magas tisztségekért küzdenek, amelyekre egykor még vágyakozni is alig
mertek, hisz rég megszerezték a többszörös consulságot, censori tisztséget és
diadalmeneteket, vagyis mindazt, amiért annak idején a sokszor bizonytalan
siker reményével küzdöttek.

7.

(1) Mégis, mint mondják, leginkább Appius Claudius és Publius Decius Mus
között alakult ki élénk vita arról, hogy támogassák-e a törvényjavaslatot vagy
ne. (2) Miután majdnem ugyanazokat az érveket hozták fel az atyák, illetve
a köznép jogi helyzetéről, mint amelyek egykor a Licinius-féle törvény mellett
és ellen hangzottak el, amikor a köznép a consuA tisztségre támasztott igényt,
a hagyomány szerint Decius felidézte hallgatói előtt apja alakját," (3) amint
felajánlotta magát a római népért és légiókért, gabii tógában? állva a dárdán —
a jelenlévők közül annak idején még sokan látták így. (4) A halhatatlan istenek
— mondta - éppoly tisztának és feddhetetlennek találták akkor Publius Decius
consult, mintha tiszttársa, Titus Manlius ajánlotta volna fel magát nekik áldo¬
zatul.(5) Hát szentségtörés lett volna ezt a Publius Deciust megválasztani, hogy
a római nép állami szertartásait végezze? Talán az istenek kevésbé hallgatnák
meg az ő könyörgését, mint Appius Claudiusét? Appius talán tisztább szívvel
mutatja be otthon személyes áldozatát, és áhítatosabban tiszteli az isteneket,
mint ő? (6) Kinek lehet oka panaszra a fogadalmak miatt, amelyeket a sok-sok
plebejus consul és dictator tett az állam érdekében, háborúba menet! vagy harc
közben? (7) Vegyék csak számba, kik voltak hadvezérek az utóbbi években,
amióta plebejus férfiak vezetésével és jósjeleivel folynak a háborúk, vegyék
számba a diadalmeneteket: most már a plebejusok is büszkék lehetnek a közü¬
lük kikerült új nemességre. (8) ÖO, Decius meg van győződve róla, hogy egy
váratlan új háború esetén a senafus és a római nép a plebejus vezérekben sem
bízna kevésbé, mint a patríciusokban.

! A Licinius-Sextius-féle javaslatcsomag vitájáról vo. VI. 34. 1-42. 14.

2 Vö. VIII. 9.

3 Lásd az V. 46. 2 jegyzetét.

! Mielőtt egy római főtisztségviselő háborúba indult volna, fel kellett mennie a Capitoliumra
madárjóslatot kérni, majd fogadalmakat tenni Iuppiternek a hadjárat sikeréért. Csak
ezután léphetett ki a omeriumon, a város szakrális határán túlra.

585