Page 560 [560]
OCR
(21) És mégis mennyivel mérsékeltebb hatalomvágy fűtötte őt, mint téged, Appius! Lucius Papirius nem egymaga viselte a censori tisztséget, nem is lépte túl a törvényes időt, mégsem akadt senki, aki az ő példáját követte volna. Minden utána következő censor letette tisztségét, ha tiszttársa meghalt.! (22) Ám téged nem korlátoz sem hivatali időd lejárta, sem tiszttársad lemondása, sem a törvény, sem a szégyenérzet, mert szerinted az erény azonos a gőggel, az arcátlansággal, az istenek és emberek megvetésével. (23) Tekintettel eddig viselt tisztséged tekintélyére és fenségére, Appius Claudius, szeretném, ha nemhogy kézzel, de egyetlen sértő szóval sem kellene illetnem téged. (24) Nyakasságod és gőgöd mégiscsak kikényszerítette belőlem eddigi szavaimat is; és ha most nem engedelmeskedsz az Aemilius-törvénynek, megbilincselve vitetlek el. (25) Minthogy őseink rendelkezése szerint, ha a censorválasztáson nem kapják meg ketten az előírt számú szavazatot, el kell napolni a gyűlést, és nem lehet egyetlen győztest hirdetni, ezért nem fogom tűrni, hogy te, akit egyedül nem is lehetne censornak megválasztani, egymagad viseld ezt a tisztséget." (26) Beszéde végeztével parancsot adott, hogy a censort tartóztassák le és verjék bilincsbe. T iszttársai közül hatan helyeselték a zribunus eljárását, hárman azonban a segítségükért folyamodó Appius védelmére keltek, így az továbbra is egyedül töltötte be a censori tisztséget, az összes rend legnagyobb felháborodására. 35. (1) Míg Rómában ez történt, az etruszkok már megkezdték Sutrium ostromát, és Fabius consul, aki a hegyek lábánál vonult arrafelé, hogy segítséget vigyen a szövetséges városnak, és ha lehet, megpróbálkozzon az etruszk erődítmények megtámadásával, az ellenség harcra kész csatasorával találta magát szemben. (2) Minthogy az alattuk elterülő széles síkságon jól lehetett látni, milyen sokan vannak, a consul kedvező elhelyezkedéssel akarta javítani kisebb létszámú serege helyzetét: kissé oldalt, a szikladarabokkal teleszórt lejtőn foglalt állást, és innen fordult szembe az ellenséggel. (3) Az etruszkok, akik bíztak túlerejükben, és semmi egyébre nem gondoltak, olyan türelmetlenül rohantak a csatába, hogy még hajítófegyvereiket is félredobták, csak hogy minél hamarabb közelharcba kezdhessenek, és már útközben kardot rántva rontottak az ellenségre. (4) A rómaiak azonban hol dárdákkal árasztották el őket, hol kövekkel — ezzel a fegyverrel ugyanis bőven ellátta őket a terep. (5) Az etruszkok, minthogy a pajzsukra és sisakjukra zúduló kőzápor még azokat is megzavarta, akik nem kaptak ! Ez történt pl. Kr. e. 380-ban (VI. 27. 4-5) 559
