nagyrészt fegyvertelen tömeg feltörte a kapukat. Az egyiken be is nyomult
a leshelyéről a nagy zűrzavarra odaérkező római csapat, és öldösni kezdte az
utcán rémülten futkosó polgárokat.
(13) Sora már elesett, amikor kora hajnalban odaértek a consulok, és akik
a szerencse akaratából megmaradtak az éjszakai öldöklés és menekülés után,
megadták magukat nekik. (14) Közülük 225-öt, akiket egyhangúlag vétkesnek
mondtak ki a telepesek gyalázatos lemészárlásában és a város elpártolásában,
megbilincselve Rómába vittek. A többi lakosnak nem esett bántódása, ott ma¬
radhattak a városban, amelyet helyőrség szállt meg. (15) Mindazokat, akiket
Rómába vittek, a Forumon megvesszőzték, majd lefejezték. Büntetésüket a köz¬
nép, amely rendkívül szívén viselte a sokfelé kiküldött, nagyszámú római telepes
biztonságát, a legnagyobb örömmel fogadta.
25.
(1) A consulok elindultak Sora alól, és az ausonok földje és városai ellen indítot¬
tak háborút. (2) A samnisok érkezése ugyanis a Lautulaenál vívott csata előtt az
egész vidéket fellázította. Campaniában mindenfelé összeesküvéseket szőttek.
(3) Még Capua sem őrizte meg feddhetetlenségét, sőt a megindított nyomozás
szálai egészen a római felsőbb körökig vezettek. Az auson nép végül a városait
Sorához hasonlóan kiszolgáltató árulások folytán került Róma hatalmába.
(4) Ausonában,! Minturnaeban és Vesciában 12 előkelő ifjú összeesküdött, ?
hogy elárulják városaikat. A consulok elé járulva elmondták, (5) hogy honfitár¬
saik, akik már régen várták a samnisok eljövetelét, a Lautulaenál vívott csata
hírére — abban a hitben, hogy a rómaiak vereséget szenvedtek — csapatokkal és
fegyverrel támogatták a samnis sereget. (6) A samnisok megfutamodása óta
azonban bizonytalan békében élnek, nem merik a rómaiak előtt becsukni kapu¬
ikat, nehogy magukra zúdítsák a háborút, de szilárdan elhatározták, hogy ha
a rómaiak hadsereggel közelednek, zárt kapukkal fogadják őket. Amíg ennyire
ingadozó a közhangulat, könnyen meg lehet őket lepni.
(7) Az ifjak tanácsára a rómaiak a városokhoz közelebb ütöttek tábort, és
egyazon időpontban mind a három város köré katonákat küldtek, részben fegy¬
vereseket, hogy álljanak lesbe a várfalak közelében, másokat tógában, kardjukat
ruhájuk alá rejtve, hogy napkeltekor, ha megnyílnak a kapuk, szivárogjanak be
a városba. (8) Mihelyt ez utóbbiak mészárolni kezdték az őröket, azonnal jelt
adtak a fegyvereseknek, hogy törjenek elő rejtekhelyükről. Elfoglalták a kapukat,
és így mind a három várost egyazon órában ugyanaz a haditerv adta a kezükbe.
! Ausona värosa azonos Suessa Auruncaval.
? Az itáliai városok előkelő rétege általában Róma pártján állt.