Page 479 [479]
jelvények elé. (3) Amikor ezek előrenyomultak, a latinok felkeltették saját éria¬
riusaikat, mert azt hitték, az ellenfél is így tett. Ezek jó ideig elkeseredetten
küzdöttek, közben maguk is kimerültek, dárdáik is eltörtek vagy eltompultak,
de végül rohamukkal visszaszorították az ellenséget. Azt hitték, ezzel vége is
a csatának, elérkeztek a legutolsó római vonalhoz. (4) Ekkor szólt a consul
a triariusoknak: ,Most keljetek fel, pihenten a kifaradt ellenség ellen, gondolja¬
tok hazätokra, szüleitekre, feleségetekre, gyermekeitekre, gondoljatok a consulta,
aki a ti gy6zelmetekért halt meg!”
(5) Felkeltek hät a ériariusok, friss erőben, ragyogó fegyverekkel, mint a sem¬
miből támadt új csatasor, befogadva egységeik közé a pilus eléttieket. (6) Csa¬
takiáltásukkal megzavarták a latinok első sorait, lándzsájukkal az arcukat céloz¬
va levágták a derékhadat, majd a többi manipuluson, mint valami fegyvertelen
népségen, szinte veszteség nélkül gázoltak át, és olyan öldöklés közepette mor¬
zsolták fel az ellenséges ékeket, hogy a latinoknak alig negyedrésze maradt
életben. (7) A távolban, a hegy lábánál harcra készen sorakozó samnisok csak
növelték a latinok rémületét. Egy szó, mint száz: a csatáért valamennyi polgár
és szövetséges közül elsősorban a consw/okat illette dicsőség. Az egyik magára
vállalt minden fenyegetést és veszélyt az égi és alvilági istenek részéről, (8) a másik
pedig a csatában olyan hősiességről és megfontoltságról tett bizonyságot, hogy
rómaiak és latinok, akik az ütközet emlékét az utókorra hagyományozták, teljes
egyetértésben állították: mindenképpen az a fél győzött volna, amelynek Titus
Manlius volt a vezére.
(9) A menekülő latinok Minturnaeba vették be magukat. Taborukat az tit¬
közet után a rómaiak elfoglalták, sokan élve estek itt fogságba, főképpen cam¬
paniaiak. (10) Decius holttestét aznap nem találták meg, mert keresés közben
rájuk esteledett. Másnap bukkantak csak rá az ellenséges holttestek nagy halma
alatt, dárdákkal elborítva. Decius számára tiszttársa hősi halálához méltó ünne¬
pélyes temetést rendezett.
(11) Hozzä kell még ftiznom, hogy a consulnak, dictatornak, praetornak, ami¬
kor az ellenséges légiókat felajánlja áldozatul, jogában áll maga helyett egy
tetszőleges polgártársát felajánlani valamelyik sorozott római légióból. (12) Ha
a felajánlott személy meghal, akkor rendben van a dolog. Ha nem hal meg, akkor
hét láb magas vagy ennél is nagyobb szobrot kell készíteni róla, azt el kell ásni
a földbe, és engesztelésül állatot áldozni fölötte. Arra a helyre, ahol a szobrot
elásták, nem léphet római tisztségviselő. (13) Ám ha- mint Decius is tette — saját
magát akarja feláldozni, de nem hal meg, akkor sem magáért, sem az államért
nem mutathat be szentségtörés nélkül sem állat-, sem egyéb áldozatot. Ha
fegyvereket akar felajánlani Vulcanusnak vagy valamely más istennek, megte¬
478