OCR
(7) Ezt a 30 manipulusból álló seregrészt nevezték , a pilus előtti harcosoknak", mögöttük ugyanis már másik 15 egység helyezkedett el a hadijelvények alatt. Minden egység három részre oszlott, és ezek közül az elsőt nevezték pi/usnak. (8) A 186 emberből álló egységek tehát három zászlóaljra voltak osztva. Az első zászló alatt vonultak fel a ériariusok, vagyis a kipróbált, idősebb katonák, a második alatt a kortól &s tapasztalatoktöl kevesb& megedzett rorariusok,” a harmadik alatt a kisegitök, akiktől a küzdelemben a legkevesebbet lehetett várni, azért is volt itt a helyük, az utolsó vonalban. (9) Miután a sereg ilyen egységekre tagolva felállt, a Jaszatusok kezdték meg az ütközetet. Ha nekik nem sikerült tönkreverni az ellenséget, gyors lépésben hátrálva behúzódtak a princepsek egységei közé. Akkor ezek vették fel a harcot, a hastatusok pedig velük tartottak. (10) A íriariusok letelepedtek a zászlók alatt, bal lábukat kinyújtva, pajzsukat válluknak támasztva, lándzsájukat heggyel fölfelé, ferdén a földbe szúrva — csatasoruk így olyan volt, mintha égnek meredő sánckarók öveznék. (11) Ha a princepsek küzdelme sem alakult kedvezően, ezek is lassan kihäträltak az arcvonalböl a zriariusokhoz. Ezert szokäs mondani, amikor baj van, hogy ,mar a ¢riariusokat kell bevetni". (12) Ilyenkor a zriariusok felkeltek, beengedték egységeik közé a Jaszazusokat és a princepseket. (13) Így, amint az egységek közötti üres hely feltöltődött, mintegy azonnal eltorlaszolták az átjárást, és egyetlen összefüggő seregtestet alkotva, amely mögött már nincs több támogatás, támadtak az ellenségre. Eppen ez volt az ellenség számára a legfélelmetesebb: amikor már úgy gondolta, hogy vert sereget üldöz, váratlanul új, számban megnövekedett csatasort látott felbukkanni maga előtt. (14) Általában négy, egyenként 5000 gyalogosból é és 300 lovasból álló légiót szerveztek. Még egyszer ennyit szoktak sorozni a latinok közül, akik akkor a rómaiak ellenségei voltak, és ugyanolyan módon állították fel seregüket is. (15) Nemcsak azt tudták előre, hogy zászlóalj zászlóaljjal, baszazusok haszazusokkal, princepsek princepsekkel kerül szembe, de azt is, hogy — ha nem zavarodnak össze az egységek — melyik cenzurio melyikkel fog harcolni. (16) Mindkét seregben volt a íriariusok között egy-egy rangidős cenzurio: a római gyenge testalkatú, bar ! Latinul anzepilani. ? A rorariusok könnyűfegyverzetűek voltak. Valószínűleg csak az különböztette meg őket a későbbi velesektől (akikkel aztán össze is mosódtak a köztudatban), hogy az utolsó csatasorban foglaltak helyet. > A kisegitök (accensi) Varro tanúsága szerint (4 latin nyelvről VII. 58) valójában szolgai teendőket láttak el a seregben, tehát afféle , csicskások" lehettek. Valószínűleg csak végső esetben kerültek be a harcoló alakulatok közé; de az is lehet, hogy csak azért sorolja fel őket itt Livius, mert vagy ő, vagy a forrása a Servius Tullius-féle öt vagyoni osztállyal (vö. I. 43.) próbálja összhangba hozni a hadsereg felépítését. 475