Page 471 [471]
a Capitoliumon trónoló luppiter füle hallatára fogom kimondani: ha velünk
szerződést és szövetséget akarnak, közülünk kell választaniuk az egyik consult
és a senatus felét."
(12) Miután ily merész hangon tette meg javaslatát, sőt ígéretét is, nagy
tetszésnyilvánítás közben egyhangúlag felhatalmazták, hogy beszéljen és csele¬
kedjen úgy, ahogy az egész latinság érdekében és saját lelkiismerete szerint
a legjobbnak látja.
5.
(1) Mihelyt a követség Rómába érkezett, ennek ügyében összeült a senafus
a Capitoliumon. Az atyák felhatalmazására Titus Manlius consul tárgyalt velük
arról, hogy ne indítsanak háborút Róma szövetségesei, a samnisok ellen. (2)
Mire Annius olyan hangnemben, mintha a Capitoliumot megszálló fegyveres
hódító, nem pedig a népek jogának védelmét élvező követ volna, így szólt: (3)
, Már rég itt lett volna az ideje, Titus Manlius és ti, atyák és összeírtak, hogy
végre ne hatalmi szóval forduljatok hozzánk. Hisz látjátok, hogy az istenek
segítségével micsoda virágzás napjait élik Latium fegyverei és fiai: legyőztük
a samnisokat, szövetséget kötöttünk a sidicinusokkal és a campaniaiakkal, akik¬
hez most a volscusok is csatlakoztak, sőt a ti coloniditok is a latin uralmat valasz¬
tották a római helyett. (4) De minthogy eszetekben sincs határt szabni féktelen
királykodásotoknak, ezért, noha fegyverrel is kivívhatnánk Latium szabadságát,
mégis a minket összekötő rokonság kedvéért annyit engedünk, hogy mindkét
fél számára egyaránt méltányos békefeltételeket ajánlunk, ha már a halhatatlan
istenek úgy látták jónak, hogy erőinket is egyenlővé tegyék. (5) Az egyik consult
Rómából, a másikat Latiumból kellene valasztani, és a senatus tagjai is egyenlő
arányban kerüljenek ki a két népből; váljunk egy néppé, egy állammá! (6) Es
hogy birodalmunknak egy fővárosa és mindnyájunknak egy neve legyen, mivel
egyik félnek mindenképpen engednie kell, legyen az inkább a ti nevetek, és —
forduljon jóra mindkettőnk számára! — vegyük fel mindnyájan a római nevet."
(7) Ugy alakult azonban, hogy Annius büszkesége méltó ellenfelére talált
Titus Manlius, a római consul személyében, aki nem fogta vissza felháborodását.
Nyíltan kimondta: ha az atyáknak és összeírtaknak annyira elment az esze, hogy
elfogadják egy jöttment setiai feltételeit, ő karddal az oldalán jön a senazusba, és
saját kezűleg végez minden latinnal, akit a Curiában meglát. (8) Majd Iuppiter
szobra felé fordulva így kiáltott: , Halld meg, Iuppiter, halljátok meg, Jog és
Isteni Törvény, ezt az iszonyatot!" Iuppiter, leigázott fogolyként kell majd vé¬
gignézned, hogy idegen senazus, idegen consulok ülnek be felszentelt templo¬
1 Manlius szavai a hadüzeneti formulát idézik (vö. I. 24. 7, 32. 6).
470