Oldal 467 [467]
OCR
elszenvedett csapást. (2) Annak is híre jött, hogy a volscus hadsereg az antiumiak vezetésével tábort ütött Satricum előtt. Sorshúzás útján mindkét háború vezetése Plautius consw/nak jutott, (3) aki először Privernum alá vonult, és azonnal nyílt csatát vállalt. Az ellenséget nem túl nagy erőfeszítés árán legyőzte, a várost elfoglalta, és erős helyőrséggel biztosítva visszaadta a privernumiaknak, területük kétharmad részét viszont elvette tőlük. (4) A győztes sereg innen Satricumhoz vonult az antiumiak ellen. Véres csatát vívtak, amelyben mindkét sereg nagy veszteségeket szenvedett. Mielőtt még bármelyik fél javára billent volna a mérleg, vihar választotta szét a viaskodókat. A rómaiak, akiket nem merített ki a félbemaradt küzdelem, másnap újra felkészültek a csatára. (5) A volscusok számba véve, micsoda férfiakat veszítettek el a csatában, korántsem lelkesedtek ennyire egy újabb erőpróbáért; az éjszaka folyamán vesztesek módjára, pánikszerűen vonultak el Antium alól, még sebesültjeiket és málhájuk egy részét is hátrahagyták. (6) A rómaiak mind az ellenséges holttestek körül, mind a táborban igen sok fegyvert találtak. A consu/ kijelentette, hogy ezeket Lua Anyának ajánlja fel," majd a tengerpartig végigdúlta az ellenséges területeket. (7) A másik consullal, Aemiliusszal szemben, amikor betört a szabell földre, a samnisok sehol nem szálltak táborba, nem vonultak fel légióikkal. Miközben tűzzel-vassal pusztította a földeket, felkeresték a samnisok békét kérő követei. (8) O a senazushoz utasította őket, ahol miután szót kaptak, harcias büszkeségüket félretéve azt kérték, hogy a rómaiak kössenek velük békét, és engedjék meg, hogy háborút indíthassanak a sidicinusok ellen. (9) Utóbbi kérésüket már csak azért is jogosnak tartják — mondták —, mert ők a római nép barátságát szerencsés helyzetükben keresték, nem pedig csak a bajban, mint a campaniaiak. Ráadásul ősi ellenségeik, a sidicinusok ellen fognának fegyvert, akik a rómaiakkal nem voltak soha barátságban: (10) sem békében nem folyamodtak Róma barátságáért, mint a samnisok, sem háborúban a segítségéért, mint a campaniaiak, és nem állnak Rómának sem védelme, sem fennhatósága alatt. 2. (1) Titus Aemilius praeror" — miután kikérte a senazus véleményét a samnisok kéréseiről, és az atyák úgy nyilatkoztak, hogy újra szövetséget kell kötni velük? — ezt a választ adta a samnisoknak: (2) Nem a római népen múlt, hogy barátságuk nem bizonyult maradandónak, de nincsenek ellene, hogy helyreállítsák azt, miután a samnisok megcsömörlöttek az önnön hibájukból kitört háborútól. (3) ! Az így felajánlott fegyvereket a rómaiak általában elégették. ? A consulokat távollétükben a éraezor helyettesítette. 3 Az első szövetségkötésről lásd: VII. 19. 4. 466
