Page 455 [455]
mint bármi más. (17) A rémületet nemcsak a csata elvesztése igazolta, de éjsza¬
kai elvonulásuk is. (18) Másnap a rómaiak birtokukba vették az elhagyott tábort,
és csak úgy özönlött hozzájuk gratulálni a campaniaiak egész sokasága.
34.
(1) De ezt az örömöt majdnem egy nagy samniumi vereség keserítette meg.
Cornelius consul ugyanis, miután elindult Saticula alól, olyan vigyázatlan volt,
hogy seregével benyomult egy erdőbe, amelyen egy szűk völgyszoroson át ve¬
zetett az út, és körös-körül tele volt ellenséggel. (2) Csak akkor vette észre, hogy
az ellenség a feje fölött leselkedik, amikor már nem tudott biztonságban visz¬
szavonulni. (3) Míg a samnisok arra vártak, hogy az egész sereg leereszkedjen
a völgy mélyébe, Publius Decius katonai zribunus észrevett egy magas dombot
az erdőben, amely az ellenséges tábor fölé emelkedett, és a málhával terhelt
seregnek ugyan túl meredek, de harckész csapatok számára könnyen megköze¬
líthető volt. (4) Ekkor így szólt a megrettent consulhoz: „Aulus Cornelius, lätod-e
azt a csúcsot az ellenség fölött? Ez a mi reménységünk és megmaradásunk
kősziklája, ha gyorsan elfoglaljuk, ha már a samnisok vakságukban nem hasz¬
nálták ki. (5) Ne adj nekem többet, mint egyetlen légió hastatusait és princepseit,
és ha velük megszálltam a csúcsot, aggodalom nélkül vonulj tovább innen, mentsd
magadat és seregedet, mert az ellenség, amelyet felülről minden hajítófegyverünk
elér, nem mer majd utánatok menni, hacsak nem akar a vesztébe rohanni. (6)
Minket meg majd csak kiszabadít innen vagy a római nép szerencséje, vagy saját
bátorságunk."
(7) A consul megdicsérte, ő pedig, maga mellé véve a csapatokat, észrevétlenül
átvágott az erdőn, és az ellenség csak akkor látta meg, amikor már majdnem
elérték céljukat. (8) Míg a samnisokat földhöz szögezte a csodálkozás, és minden
szem őt bámulta, Decius a consu/ számára is időt nyert, hogy seregét kedvezőbb
terepre vezesse, és ő maga is birtokba tudta venni a csúcsot. (9) A samnisok,
amíg hadijelvényeikkel hol erre, hol arra indultak, mindkét alkalmat elszalasz¬
tották: a consult sem tudták csak a völgyben haladva üldözőbe venni, ahol az
imént még kitűnő célpontot kínált dárdáiknak, és a Decius elfoglalta magaslat
ellen sem indíthattak támadást felfelé. (10) De inkább az utóbbiak ellen tüzel¬
te őket mind a harag, amiért meghiúsították tervüket, mind azok közelsége és
emberhátránya. (11) Hol arra gondoltak, hogy fegyveresekkel zárják körül a dom¬
bot, és így elvágják Deciust a consultól, hol arra, hogy utat nyitnak előttük, és
csak akkor támadnak rájuk, ha már leértek a völgybe. Addig tétováztak, amíg
rájuk nem esteledett.
(12) Decius eddig abban reménykedett, hogy a domb ellen alulról támadó
ellenséggel kedvezőbb helyzetből tudja felvenni a harcot. Aztán már furcsállta,
454