(3) Sokkal nagyobb harcot vívtak otthon a consulok a köznéppel és a íribu¬
nusokkal. Nemcsak becsületbeli kérdésnek, de kötelességüknek is tartották, hogy
a két patrícius, aki együtt nyerte el a consu/ tisztet, két patríciusnak is adja tovább.
(4) Hiszen — gondolták — a patríciusoknak vagy teljesen le kell mondaniuk
a consulságról, hadd legyen ezentúl plebejus tisztség, vagy teljes egészében nekik
kell birtokolniuk, ahogy őseik is csorbítatlanul hagyták rájuk. (5) A köznép
viszont hangosan tiltakozott: Minek élnek, minek számítják őket a polgárok
közé, ha azt, amit két férfiú, Lucius Sextius és Gaius Licinius elszántsága meg¬
szerzett nekik, együttesen sem képesek megtartani? (6) Inkább elviselnének
királyokat, decemvireket vagy bármi, még szörnyűbb fajtáját a zsarnokságnak,
(7) csak két patrícius consult ne kelljen látniuk: hiszen akkor nem felváltva
uralkodnak és engedelmeskednek, hanem az egyik fél örök időkre megkapa¬
rintja az uralmat, és úgy tekint a köznépre, mintha az csakis szolgaságra szüle¬
tett volna.
(8) Megjelentek a íribunusok is, szították a nyugtalanságot, de maguk a lází¬
tók is alig emelkedtek ki az amúgy is forrongó tömegből. (9) Miután többször
is hasztalan gyűltek össze a Mars-mezőn, és sok választási nap telt el viszályko¬
dással, végül győzött a consulok konoksága, és a köznép elkeseredése úgy talált
kiutat magának, hogy szomorúan követték a zridunusokat, akik azt kiáltozták:
oda a szabadság, most már nemcsak a Mars-mezőt kell itthagyniuk, de a patri¬
ciusok királyságának áldozatává és rabszolgájává lett Várost is. (10) A consulok,
bár a nép nagy része faképnél hagyta őket, nem törődtek a létszámhiánnyal,
befejezték a választást. Két patrícius lett consul: Marcus Fabius Ambustus (har¬
madszor) és Titus Quinctius [354]. Némelyik évkonyvben Titus Quinctius
helyett Marcus Popillius nevét találom.
19.
(1) Ebben az évben két sikeres háborút vívtak. A tiburiakkal addig folyt a harc,
amíg meg nem adták magukat. Egyik városukat, Sassulát elfoglalták a rómaiak,
és a többi településükre is ez a sors várt volna, ha az egész nép le nem teszi
a fegyvert, és feltétel nélkül meg nem adja magát a consulnak. (2) A tiburiak
fölött diadalmenetet tartottak; a győztes egyébként nagylelkűen viselkedett.
A targuiniibeliekkel viszont könyörtelenül elbántak: nagy részük elhullt a csa¬
tában, a rengeteg fogoly közül pedig kiválasztottak 358-at, a legelőkelőbbeket,
akiket Rómába küldtek, a többieket felkoncolták. (3) A nép a Rómába küldöt¬
tekkel sem bánt irgalmasabban: a Forum közepén mindet megvesszőzték, majd
bárddal lefejezték. Ezzel fizettek meg az ellenségnek a Targuinii forumán felál¬
dozott rémaiakért.