Seite 419 [419]
OCR
kísérve. (8) Mint mondják, jó pár évvel később történt, hogy Liviust! — aki elsőként vállalkozott arra, hogy a sazurák után egységes cselekményű darabot alkosson, és mint akkoriban mindenki, fel is lépett saját darabjában — (9) olyan sokszor tapsolták vissza, hogy berekedt. Engedélyt kért hát, hogy a tibiás elé egy fiút állíthasson, és rábízza az éneklést, amelyet ő erőteljesebb kifejező mozgással tudott megjeleníteni, mert nem akadályozta, hogy a hangját is használnia kell. (10) Ekkor kezdték a színészek játékát énekkel aláfesteni, és az ő hangjukra csak a párbeszédes részeket bízták." (11) Miután a színdarabok kialakuló műfaji törvényei folytán a hangsúly elterelődött a kacagásról és a kötetlen viccelődésről, és a mulatság lassan művészetté fejlődött, az ifjúság meghagyta a darabok előadását a hivatásos színészeknek, és visszatért a régi, megszokott verses, tréfás rögtönzésekhez. Ezeket később utójátéknak nevezték, és főleg Arellana-bohözatok után adták elő." (12) Az ifjúság megtartotta magának ezt az oszkoktól átvett műfajt," és nem hagyta, hogy a színészek beszennyezzék." Ezért maradt meg mindmáig az a rendelkezés, hogy az Afellana-szinészeket nem zárják ki a íribusukból, és mintha nem is volna közük a színjátszáshoz, katonai szolgálatot is teljesíthetnek. (13) Szükségesnek tartottam, hogy egyéb intézmények szerény kezdetei mellett a színjátszáséról is megemlékezzem, hadd legyen nyilvánvaló, milyen józan kezdeményezésből nőtt a színház e napjainkban látható esztelenséggé, " amelynek terheit még egy dúsgazdag királyság is alig volna képes elviselni. Itáliában is meghonosodtak, vagy a sazura lanx néven ismert vegyesdesszertről kapta a nevét — utóbbi esetben a lényege a témák és formák változatossága lehetett. ! Livius Andronicus (Kr. e. III. sz.) honosította meg a görög típusú tragédiát és komédiát Rómában drámafordításai révén. ? Ez Plautus korában bizonyosan nem így volt, de még a késő köztársaságkorból származó adatok is arra mutatnak, hogy a színészek maguk énekeltek. : Ez a Campaniából, Atella városából származó komikus műfaj sematikus jellemekkel dolgozott, és alpári hangnem jellemezte. Már a IV. században meghonosodhatott Rómában, de igazi irodalmi műfajjá csak a Kr. e. I. században vált. ! Campania lakói a latinnal rokon oszk nyelvet beszélték. 5 A hivatásos színészi mesterség Rómában lenézettnek számított, a színészek a rabszolgák és idegenek közül kerültek ki. Ha római polgár színpadi szerepet vállalt, kizárták zribusából, és elvesztette polgári jogait, de adókötelessége megmaradt. § Livius korában a színházi előadás, mint Horatius is felpanaszolja (Levelek I. 1. 182-208), a külsőségekben merült ki, és egyetlen célja volt, hogy pazar látványosságokkal elkápráztassa a nézőt. A játékok időtartama szintén alaposan megnőtt: Kr. e. 44-ben a Római Játékok 16 napig tartottak. 418
