Seite 419 [419]
kísérve. (8) Mint mondják, jó pár évvel később történt, hogy Liviust! — aki el¬
sőként vállalkozott arra, hogy a sazurák után egységes cselekményű darabot
alkosson, és mint akkoriban mindenki, fel is lépett saját darabjában — (9) olyan
sokszor tapsolták vissza, hogy berekedt. Engedélyt kért hát, hogy a tibiás elé egy
fiút állíthasson, és rábízza az éneklést, amelyet ő erőteljesebb kifejező mozgással
tudott megjeleníteni, mert nem akadályozta, hogy a hangját is használnia kell.
(10) Ekkor kezdték a színészek játékát énekkel aláfesteni, és az ő hangjukra csak
a párbeszédes részeket bízták." (11) Miután a színdarabok kialakuló műfaji
törvényei folytán a hangsúly elterelődött a kacagásról és a kötetlen viccelődésről,
és a mulatság lassan művészetté fejlődött, az ifjúság meghagyta a darabok elő¬
adását a hivatásos színészeknek, és visszatért a régi, megszokott verses, tréfás
rögtönzésekhez. Ezeket később utójátéknak nevezték, és főleg Arellana-bohö¬
zatok után adták elő." (12) Az ifjúság megtartotta magának ezt az oszkoktól
átvett műfajt," és nem hagyta, hogy a színészek beszennyezzék." Ezért maradt
meg mindmáig az a rendelkezés, hogy az Afellana-szinészeket nem zárják ki
a íribusukból, és mintha nem is volna közük a színjátszáshoz, katonai szolgála¬
tot is teljesíthetnek. (13) Szükségesnek tartottam, hogy egyéb intézmények
szerény kezdetei mellett a színjátszáséról is megemlékezzem, hadd legyen nyil¬
vánvaló, milyen józan kezdeményezésből nőtt a színház e napjainkban látható
esztelenséggé, " amelynek terheit még egy dúsgazdag királyság is alig volna képes
elviselni.
Itáliában is meghonosodtak, vagy a sazura lanx néven ismert vegyesdesszertről kapta
a nevét — utóbbi esetben a lényege a témák és formák változatossága lehetett.
! Livius Andronicus (Kr. e. III. sz.) honosította meg a görög típusú tragédiát és komédiát
Rómában drámafordításai révén.
? Ez Plautus korában bizonyosan nem így volt, de még a késő köztársaságkorból származó
adatok is arra mutatnak, hogy a színészek maguk énekeltek.
: Ez a Campaniából, Atella városából származó komikus műfaj sematikus jellemekkel
dolgozott, és alpári hangnem jellemezte. Már a IV. században meghonosodhatott Ró¬
mában, de igazi irodalmi műfajjá csak a Kr. e. I. században vált.
! Campania lakói a latinnal rokon oszk nyelvet beszélték.
5 A hivatásos színészi mesterség Rómában lenézettnek számított, a színészek a rabszolgák
és idegenek közül kerültek ki. Ha római polgár színpadi szerepet vállalt, kizárták zri¬
busából, és elvesztette polgári jogait, de adókötelessége megmaradt.
§ Livius korában a színházi előadás, mint Horatius is felpanaszolja (Levelek I. 1. 182-208),
a külsőségekben merült ki, és egyetlen célja volt, hogy pazar látványosságokkal elkáp¬
ráztassa a nézőt. A játékok időtartama szintén alaposan megnőtt: Kr. e. 44-ben a Római
Játékok 16 napig tartottak.
418