Seite 393 [393]
OCR
(8) A másik íribunus is tette a dolgát: őt a gyalogos sorokat helyreállító tiszttársa a lovassághoz küldte. Itt nem szemrehänyäsokkal - erre neki, akit szintén felelősség terhelt a balsikerért, vajmi kevés joga maradt —, hanem parancsolás helyett kérésre váltott: egyenként és együttesen könyörgött mindenkinek, hárítsák el a vádat róla, a mai szerencsétlen nap elöidezöjeröl: (9) „Tiszttärsam tiltakozása és intése ellenére inkább akartam osztozni mindenki meggondolatlanságában, mint egyetlen ember előrelátásában. Akár jól, akár rosszul alakul ma sorsotok, Camillus mindenképpen megkapja a maga dicsőségét. Nekem azonban, ha nem fordítjuk meg a csata sorsát, a szerencsétlenség terhét mindenkivel együtt, de a gyalázatét — és ennél nincs rosszabb — egyedül kell hordanom! (10) Az ide-oda hullámzó arcvonalban legjobbnak látták, ha a lovakat a lovászokra bízzák, és gyalogos harcban támadnak az ellenségre. Feltűnő fegyverzetükben és harci kedvükkel mindig oda siettek, ahol a gyalogosok a legszorongatottabb helyzetbe kerültek. Vezérek és katonák egyaránt hallatlan bátorsággal vetették magukat a mindent eldöntő küzdelembe. (11) A végeredmény megmutatta, mire képes a mindenre elszánt hősiesség. Amerre a volscusok nemrég még színlelt félelemből húzódtak vissza, most ugyanarra menekültek, de valódi futással. Nagy részüket a harcban vagy utána, futás közben kaszabolták le, a többit a táborban, amelyet ugyanezzel a lendülettel foglaltak el. De nagyobb volt a foglyok, mint az elesettek száma. 25. (1) A táborban a foglyok számbavételénél felismertek néhány tusculumit. Ezeket a többitől elkülönítve a zridunusok elé vezették: itt a kihallgatás során beismerték, hogy államuk döntése alapján vonultak hadba. (2) Camillus félt, hogy háború fenyeget ezzel a közeli szomszéddal, ezért kijelentette, hogy a foglyokat azonnal Rómába viszi, nehogy az atyák előtt rejtve maradjon a tusculumiak hitszegése; addig is tiszttársa legyen szíves átvenni a tábor és a sereg parancsnoksägät. (3) Lucius Furiusnak j6 lecke volt ez az egy nap, hogy mások jobb elgondolásainál ne tartsa többre a sajátjait. Mégis, ő maga éppoly kevéssé volt meggyőződve, mint bárki más a táborban, hogy Camillus elég engedékeny lesz megbocsátani hibáját, amellyel az államot oly nagy veszélybe sodorta. (4) Mind a seregben, mind Rómában egybehangzóan az a vélemény alakult ki, hogy mivel volscus földön váltakozó szerencsével folyt a háború, a csatavesztés és a megfutamodás felelőssége Lucius Furiust terheli, a győzelem minden dicsősége pedig Marcus Furiust illeti. (5) A foglyokat a senazus elé vezették, és az atyák úgy döntöttek, hogy háborút indítanak Tusculum ellen. A parancsnokságot Camillusra bízták. O egyetlen segítőtársat kért a hadjárat vezetéséhez, és amikor rábízták, hogy tiszttársai közül tetszése szerint maga válasszon ki valakit, az általános 392
