OCR
a senatusra. A senatus kötelessége, hogy a rá hárított döntést átengedje a köznépnek, és engedje, hogy mindenki kapja meg, amit a hadiszerencse neki juttatott. (10) Úgy gondolták, ez az út a biztonságosabb, hiszen alkalmasabb rá, hogy a senatust népszerűvé tegye. Ezért kihirdették, hogy aki akar, jelentkezzen a veii zsákmányért a diczazornál a táborban. 21. (1) Roppant tömeg kerekedett fel és töltötte meg a tábort. Ekkor a dictator jósjelet kért, majd előlépett, és fegyverbe szólította a sereget. (2) , Püthói Apollón — fohászkodott —, a te vezetéseddel, a te isteni jóváhagyásodtól ösztönözve indulok Veii városának elpusztítására, és neked ajánlom fel a zsákmány tizedrészét. (3) Hozzád is könyörgök, Iuno Királynő, aki most még Veiit oltalmazod, hogy ha győztünk, jöjj velünk! a mi Városunkba, amely rövidesen a tied is lesz, és ahol fenségedhez méltó templom fog befogadni." (4) E fohászkodás után számbeli fölényben lévő seregével mindenfelől megrohanta a várost, hogy elterelje a figyelmet az alagút felől fenyegető veszélyről. (5) A veiibeliek nem is sejtették, hogy már saját jósaik is elárulták és az idegen jósdák is kiszolgáltatták őket, hogy az egyik istennek már felajánlották a tőlük ejtendő hadizsákmány egy részét, a másik meg, akit fogadalmakkal elcsábítottak a városból, az ellenség templomaiban néz új lakóhely után, nekik pedig ez az utolsó napjuk. (6) Nem is gyanították, hogy a falak alatt vezető alagúton át a fellegvár már megtelt katonákkal. Fegyveresen rohantak a falakra, és csodálkoztak, (7) hogy a rómaiak, akik közül napok óta egy sem mozdult ki az előretolt állásokból, miért rohamozzák olyan meggondolatlanul a falakat, mintha hirtelen őrület vett volna rajtuk erőt. (8) Ezzel kapcsolatban egy mese is található a forrásokban. Amikor Veii királya áldozatot mutatott be, a haruspex kijelentette: azé lesz a győzelem, aki kivágja az áldozati állat belső részeit. Ennek hallatára az alagútban várakozó római katonák kitörtek a folyosóból, elragadták €s a dictatorhoz vittek a belsö részeket. (9) Persze ilyen régi eseményeknél megelégszem azzal, ha azt elfogadják belőle igaznak, ami valószínű. Ezek inkább valók a csodadolgokat kedvelő színházi közönségnek, mint a történelem hiteles elbeszélésébe, és nem éri meg a fáradságot, hogy akár megerősítsük, akár cáfoljuk őket. (10) Tehát a válogatott csapatokkal addigra megtelt alagút hirtelen ontani kezdte a fegyvereseket Iunónak a veii fellegvárban álló templomába. Egy csoportjuk hátulról rohant a falakon álló ellenségre, mások feltépték a kapukat, ! Az ostrom sikerét gyakran azzal a szertartással is biztosítani akarták, hogy ostrom előtt fohászkodtak a város védőistenéhez vagy isteneihez, és Rómában fényesebb tiszteletet ígérve nekik, igyekeztek megnyerni maguknak jóindulatukat (evocatio deorum). 326