OCR Output

sarja." (2) Aemilius már korábbi consulsága idején? javasolta, hogy osszanak
földet a köznépnek; így második consuwisága alkalmával nemcsak a földosztásban
érdekeltek reménykedtek a törvény megvalósulásában, hanem a ¢ribunusok is
felvállalták a dolgot, abban a meggyőződésben, hogy az ügyet, amelyért annyi¬
szor megküzdöttek már a consulok ellenállásával, most az egyik consu/ támoga¬
tásával mindenképpen sikerre vihetik — és a consul is kitartott meggyőződése
mellett. (3) A birtokosok és a legtöbb patrícius csaläd, felpanaszolva, hogy az
állam első embere tüntetően a zribunusok törekvéseit támogatja, és mások java¬
inak bőkezű szétosztogatásával akar népszerűséget szerezni, az egész ügyből
fakadó népszerűtlenséget áthárították a íribunusokról a consulra. (4) Kegyetlen
harc alakult volna ki, ha Fabius a következő, mindkét fél számára elfogadható
indítvánnyal meg nem oldja a kérdést: Minthogy az előző évben Litus Ouinctius
vezetésével és jósjeleivel elég nagy földterületet foglaltak el a volscusoktól;? (5)
a tengerparti, kedvező fekvésű Antium városában co/oniát lehetne alapítani. Így
a birtokosok sérelme nélkül földhöz juthatna a köznép, és az állam egyetértésben
élhetne. (6) A javaslatot elfogadták. A föld kiosztására háromfős bizottságot
valasztatott: Titus Quinctiust, Aulus Verginiust és Publius Furiust. (7) Elrendel¬
ték, hogy aki földet akar kapni, jelentkezzen. De ahogy az lenni szokott, a teli
tál láttán nyomban elment az emberek étvágya, és olyan kevesen iratkoztak fel,
hogy a kellő létszám elérése végett volscusokat is felvettek a telepesek névsorá¬
ba. A többiek pedig inkább követelték tovább a földet Rómában, mint hogy
másutt kapjanak.

(8) Az aequusok Quintus Fabiustöl — ő vonult hadseregével a területükre —
békét kértek, majd mindjárt meg is szegték, amikor váratlanul betörtek a latinok
határain.

2.

(1) A következő évben [466] Ouintus Serviliust — aki Spurius Postumiusszal
együtt a consuli tisztséget viselte — az aequusok ellen küldték, és ő állandó tábo¬
rát latin földön ütötte fel. A seregben betegség tört ki, így kényszerű pihenő
tartotta vissza őket a táborban. (2) A háború a harmadik esztendőre, Ouintus
Fabius és Titus Ouinctius consuA évére [465] is elhúzódott. Mivel annak idején
Fabius kötött békét győztesként az aeguusokkal, a senazus a szokásos eljárás

1 V6. IT. 50. 11.
? Kr. e. 470-ben (vö. II. 61-62, ahol Livius nem emliti Aemilius földreformpárti fellépését).
3 Vö. II. 64-65.

163