Belviszälyok a földtörvenyek miatt.
Száműzöttek és rabszolgák elfoglalják a Capitoliumot, de a római polgárok
visszafoglalják, őket pedig leöldösik.
Két vagyonbecslés. Az elsőn 8714 polgárt vesznek számba az özvegyeket és
árvákat nem számítva,! a következőn 117 219-et.
Vereség az aequusoktél. Dictatornak nevezik ki L. Quinctius Cincinnatust,
akit az eke szarva mellől hívnak el a háború vezetésére. Legyőzi és szégyeniga
alatt küldi át az ellenséget.
A népíribunusok számát az első népíribunusok megválasztása utáni 36. évben
10-re emelik.
Követek útján elkérik és Rómába hozzák az attikai törvényeket. A Róma
alapítása utáni 302. évben a törvények rendszerezése és nyilvánosságra hozata¬
la céljából consulok helyett decemvireket välasztanak, a többi hivatalt felfüggesz¬
tik. Ahogy a kirälyoktöl a consulokra, ügy a consulokról a decemvirekre száll
a hatalom. Megszerkesztik a Tiztäbläs torvényt, és tisztségükben mértéktartó¬
an viselkednek, ezért a következő évre is decemvireket választanak, akik még két
táblát tesznek a tízhez. Ők már több túlkapást hajtanak végre, és hivatalukat
még egy évre megtartják.
Végül Ap. Claudius vágyai miatt szakad vége gyűlöletes uralmuknak: bele¬
szeret egy Verginia nevű szűz leányba, és felbiztat valakit, hogy igényelje őt
rabszolgájának. Ezzel kilátástalan helyzetbe hozza a lány apját, Verginiust, aki
egy közeli árustól elragad egy kést, és megöli vele a lányát, mert másképp nem
mentheti meg az őt meggyalázni készülő férfi hatalmából. Ezen a jogtalanságon
felindulva a köznép megszállja az Aventinus dombot, és lemondásra kénysze¬
ríti a decemvireket. Közülük Appiust, aki a leginkább megérdemelte a büntetést,
börtönbe vetik, a többieket száműzik.
Ezenkívül: Győzelmek a szabinok és volscusok fölött. A római nép becstelen
ítélete, amely az ardeaiak és az ariciabeliek döntőbírájaként a vitás földdarabot
a magáénak ítélte.