OCR Output

hatalom iránti összes gyűlölet őellene fordult: a consulok sem támadták kemé¬
nyebben, mint tulajdon tiszttársai, akiknek segítségével a consulok végül meg
tudták tartani a sorozást.

(5) Egyszerre folyt a sorozás a két háborúra: az egyik sereget Fabius kapta,
hogy Veii ellen vonuljon, a masikat Furius az aequusok ellen. Az aequus hadja¬
ratban semmi említésre méltó nem történt. (6) Fabiusnak azonban jobban meg¬
gyűlt a baja polgártársaival, mint az ellenséggel. O, a consul, egymaga állt ki az
állam ügye mellett, amelyet a hadsereg a consu/ irányi gyűlölete miatt a maga
részéről már-már cserbenhagyott. (7) A consul ugyanis — egyéb hadvezéri mes¬
terfogásai mellett, amelyeket mind a háború előkészítése, mind megvívása terén
nagy számban alkalmazott — úgy állította fel a csatarendet, hogy egyetlen lovas¬
sági rohammal szétszórta az ellenséget, a gyalogság azonban nem volt hajlandó
üldözőbe venni a menekülőket. (8) Nemhogy gyűlölt vezérük buzdítása, de még
tulajdon szégyenük, hazájuk jelenlegi gyalázata és — ha az ellenségnek visszatér
a bátorsága — későbbi veszedelme sem bírhatta rá őket, hogy megszaporázzák
a lépteiket, vagy legalább tartsák az alakzatot. (9) A parancs dacára visszavonul¬
tak, és gyászos képpel — mintha őket győzték volna le —, hol a hadvezért, hol
a lovasság derekas haditettét szidalmazva visszatértek táborukba. (10) Ezt az
ártalmas példát a hadvezér meg sem próbálta orvosolni: kiváló képességű em¬
berek sokszor kevésbé értenek polgártársaik megfegyelmezéséhez, mint az el¬
lenség legyőzéséhez. (11) A consul visszatért Rómába — katonai dicsősége nem
növekedett annyit, mint katonáinak ingerültsége és keserű gyűlölete iránta.
A senatus mégis elérte, hogy a consul tisztség a Fabius nemzetség körében ma¬
radjon: Marcus Fabiust választották meg consulnak; tiszttársa pedig Gnaeus

Manlius lett [480].

44.

(1) Ebben az évben is akadt ¢ribunus, aki előterjesztette a földtörvényjavaslatot:
Tiberius Pontificius. Ő is ugyanarra az útra lépett, mint Spurius Licinius —
mintha az sikerrel járt volna —, és egy darabig akadályozta a sorozást. (2) A se¬
natorokat mindez ismét megzavarta, de Appius Claudius kijelentette, hogy
a tribunusi hatalmat már az előző évben sikerült megtörni: jelenleg az adott
helyzet miatt, a jövőre nézve pedig azért, mert kiderült, hogy tulajdon ereje
bomlaszthatja szét. (3) Mindig akad majd valaki — mondta -—, aki az állam javát
szolgálva akar győzelmet aratni egy tiszttársa fölött, és egyúttal megszerezni
magának az emberek jobbik részének rokonszenvét; ha szükséges, több #ribunus
is készségesen támogatja majd a consulokat, de egy is elegendő akár az összessel
szemben. (4) A consulok és a vezető senazorok csak legyenek azon, hogy ha nem

139