OCR Output

semmiféle hadművelettől nem tartott, hirtelen Antiumból érkezett volscus lé¬
giók indítottak ellene támadást, ugyanakkor a városból is kitört az ellenség — épp
akkor, amikor Marcius teljesített előőrsszolgálatot. (7) Válogatott katonákból
álló csapatával nemcsak visszaszorította a kitörők támadását, hanem a nyitott
kapun át bátran be is rontott a város legközelebbi részébe, hatalmas öldöklést
vitt véghez, és egy vaktában felragadott tűzcsóvával felgyújtotta a városfal fölé
emelkedő épületeket. (8) A lakosság kiáltozása asszonyok és gyermekek első
rémület okozta zokogásával keveredett, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Ez
növelte a rómaiak harci kedvét, a volscusokat pedig megzavarta, hiszen elesett
a város, amelynek segítségére jöttek. (9) Így hát szétverték az antiumi volscusokat,
és elfoglalták Corioli városát. Marcius dicsősége annyira elhomályosította a consul
hírnevét, hogy ha a latin népekkel kötött szerződés bronzoszlopra vésett szöve¬
ge nem emlékeztetne rá, hogy azt Spurius Cassius egymaga kötötte, mivel
tiszttársa távol volt, senki sem tudná már, hogy Postumus Cominius háborús¬
kodott a volscusokkal.

(10) Ugyanebben az évben meghalt Menenius Agrippa, az a férfi, akit egész
életében egyformán szerettek az atyák és a nép, de aki a kivonulás után még
kedvesebbé vált a nép szemében. (11) Az ő közbenjárása és békítő tevékenysé¬
ge folytán született meg az egyetértés Róma polgárai között, őt küldték követ¬
ségbe az atyák a köznéphez, ő vezette vissza a római köznépet a Városba —
de annyi sem maradt utána, amennyiből a temetés költségeire futotta volna.
A köznép adta össze rá a pénzt, fejenként egyhatod asszal! járulva hozzá.

34.

(1) Ezután Titus Geganius és Publius Minucius lettek a consulok [492]. Abban
az esztendőben, noha külső háború nem fenyegetett, és a belső béke is helyreállt,
még nagyobb baj érte a Várost. (2) Először, mivel a köznép kivonulása idején
megműveletlen maradt a föld, magasra szökött a gabona ára, aztán akkora éh¬
ínség keletkezett, amilyen ostromlott városokban szokott. (3) Éhen is pusztult
volna a köznép, de legalábbis a rabszolgák biztosan, ha a conswiok nem csele¬
kednek előrelátóan, és nem küldik szét mindenfelé megbízottaikat, hogy vásá¬
roljanak gabonát, nemcsak Etruriába, az Ostiától jobbra eső partokra, és balra,
a volscusok földjén keresztül le a tengeren egészen Küméig, hanem még Szicíliába
is: annyira gyűlölték szomszédaik a rómaiakat, hogy ilyen messziről kellett se¬
gítséget kérniük. (4) Kümében már meg is vették a gabonát, amikor hajóikat

! 1/6 as, vagyis egy sextans érme kb. 54,5 g bronznak felel meg. A részlet anakronisztikus,
hiszen a rómaiak ekkor még mindig nem vertek pénzt.

128