Oldal 128 [128]
küdtek hát, hogy a kéz nem viszi az ételt a szájhoz, a száj nem kapja be, amit
adnak neki, a fogak pedig nem rágnak. Haragjukban éhséggel akarták móresre
tanítani a gyomrot, de vele együtt a lázadó tagok, sőt az egész test is teljesen
elsorvadt. (11) Ekkor értették csak meg, hogy a gyomor sem tétlenkedik, hanem
legalább annyira táplál, mint táplálkozik, hiszen ő továbbítja a test minden ré¬
szébe azt, amiből élünk és erősödünk, egyenlően elosztva az ereken keresztül:
a megemésztett étellel feldúsult vért.
(12) Így vont párhuzamot Menenius Agrippa a test belső lázadása és az atyák
ellen feltámadott népharag között, és ezzel jobb belátásra bírta az embereket.
33.
(1) Ezután tárgyalni kezdtek a megbékélésről, és a feltételek között azt is elfo¬
gadták, hogy a köznépnek legyenek saját, szent és sérthetetlen tisztségviselői,
akiknek segítségnyújtási joguk van a consulok ellenében, és ezt a tisztséget pat¬
ricius ne tölthesse be. (2) Megválasztották hát az első két népzribunust, Gaius
Liciniust és Lucius Albiniust; azok pedig három tiszttársat vettek maguk mellé.
Sicinius, a lázadás értelmi szerzője bizonyosan közöttük volt, a másik kettő
nevéről nem egyeznek a források. (3) Némelyik történetíró szerint a Szent Hegyen
csak két népzribunust választottak, és az átoktörvényt! is ott hozták meg.
A köznép kivonulása idején lépett consuiként hivatalba Spurius Cassius és
Postumus Cominius [493]. (4) Az ő hivatali évükben kötöttek szövetséget a latin
népekkel. A szerződéskötés szertartása végett az egyik consul Rómában maradt.?
A másik, akit a volscusok elleni hadjárat vezetésére küldtek, szétverte és meg¬
futamította az antiumi volscusokat; beszorította őket Longulába, majd hatal¬
mába kerítette a várost. (5) Nyomban ezután bevette Poluscát, a volscusok egy
másik városát; majd nagy erővel megtámadta Coriolit. Volt a táborban egy
előkelő nemesifjú, Gnaeus Marcius, gyors eszű és tettre kész fiatalember, aki
később a Coriolanus melléknevet kapta. (6) Midőn a Coriolit ostromló római
hadsereg csak a város falai közé zárt lakosságra fordította figyelmét, és kívülről
! Az „ätoktörveny” (lex sacrata) csak kés6bb kezdte a népéribunusok sérthetetlen (sacrosanc¬
tus) voltát biztosító törvényt jelenteni. Eredetileg a jelentése általánosabb volt: egy bi¬
zonyos, közös eskü által egybefogott közösség törvénye, amelynek megsértőjét valamely
istennek szentelik (vagy inkább átkozzák), ezzel kitaszítva őt a közösségből. Így a lex
sacrata is a plebejusok érdekszövetségét emelte törvényerőre, így biztosítva a éribunusok
sérthetetlenségét, és elátkozva azt, aki ezt semmibe veszi.
? Sp. Cassius kötötte meg a szerződést (foedus Cassianum), amelynek szövege — legalábbis
így tartotta a hagyomány — még a Kr. e. I. században is bronzba vésve állt a Forumon.
Ennek tartalmát Halikarnasszoszi Dionüsziosz őrizte meg (VI. 95.), a latin eredetiből
csak egy-két töredék maradt fenn.
127