OCR Output

vagtatott a dictator, biztatva őket, hogy mivel a gyalogság már kimerült, szállja¬
nak le a lóról, és úgy folytassák a harcot. Engedelmeskedtek a szavának: leug¬
ráltak lovaikról, előrerohantak, és a jelvények előtt új sort képezve felemelték
pajzsukat. (11) Nyomban visszanyerte bátorságát a gyalogos sereg, amint látta,
hogy az előkelő ifjak éppolyan módon harcolnak, mint ők, és osztoznak velük
a veszedelmekben. Most verték vissza végre a latinokat, akiknek csatarendje
meginogva hátrálni kezdett. (12) A lovasokhoz odavezették a lovaikat, hogy
üldözőbe vehessék az ellenséget; követte őket a gyalogság csatasora is. Ekkor
a dictator, hogy minden isteni és emberi segítséget igénybe vegyen, állítólag
fogadalmat tett, hogy szentélyt emel Castornak, ! és jutalmat ígért azoknak, akik
elsőnek vagy másodiknak hatolnak be az ellenség táborába. (13) Olyan ma¬
gasra csapott erre a harci láz, hogy a rómaiak ugyanazzal a rohammal, amely¬
lyel az ellenséget szétszórták, a tábort is elfoglalták. Így folyt le a csata a Regillus¬
tó partján. A dictator és a lovassági főparancsnok diadalmenetben tért vissza
Rómába.

21.

(1) A következő három esztendőben sem állandó béke, sem háború nem volt.
A consulok: Quintus Cloelius és Titus Larcius [498], utánuk pedig Aulus
Sempronius és Marcus Minucius [497]. Az utébbiak consu/saga idején szentel¬
ték fel Saturnus templomát és alapították a Saturnalia ünnepét.? (2) Majd Aulus
Postumiust és Titus Verginiust választották meg consulnak [496]. (3) Némely
történetíróknál azt olvasom, hogy csak ebben az esztendőben folyt le a Regillus¬
tó melletti csata," Aulus Postumius pedig, mivel nem bízhatott tiszttársa hűsé¬
geben, lemondott a consulsägröl, és aztän tették meg dictatornak. (4) Minthogy
minden történetírónál más sorrendben találhatóak meg a tisztségviselők, olyan
nagy hibák nehezítik meg az időrend felállítását, hogy nem lehet megállapítani,
melyik consul ki után következett, vagy hogy mi melyik esztendőben történt,

! Más történetíróknál fennmaradt a monda, hogy Castor és Pollux személyesen sietett
fehér lovon a rómaiak segítségére, és ennek emlékét őrzi az itt említett fogadalmi szentély.

? Saturnus ünnepét december 17-én tartották a rómaiak; az eredetileg egynapos ünnep
a köztársaságkor végére egyhetesre duzzadt. A hivatalos szertartásokon kívül a magán¬
szférában is nagy volt a Saturnalia jelentősége: az emberek lakomáztak, játszottak, meg¬
ajándékozták egymást, és erre az időre még a rabszolgák és szabadok közti különbség is
elmosódott. Az ünnep jellegzetes vonásai valószínűleg a Kr. e. 217-es reform után ala¬
kultak ki. Lásd XXI. 1. 19-20 a hozzä füzött jegyzettel.

3 A csata datäläsäban Livius Licinius Macert követi. A Valerius Antias-féle hagyomány
teszi az ütközetet a 496-os évre.

114