Oldal 28 [28]
(2) A Vesta-szüzet megerőszakolták, és amikor ikerfiaknak adott életet, Marsot
nevezte meg bizonytalan eredetű gyermekei apjaként — vagy mert így is gon¬
dolta, vagy mert egy isten mégiscsak tiszteletreméltóbb csábító.! (3) De sem az
istenek, sem az emberek nem mentették meg az anyát és gyermekeit a király
kegyetlenségétől: a papnőt megbilincseltette és börtönbe záratta, a csecsemőket
pedig a folyóba dobatta. (4) Valamely gondviselésszerű véletlen folytán a Tiberis
kilépett medréből, és vize csendes tavakká gyűlt, így sehol nem lehetett megkö¬
zelíteni a folyó igazi medrét, de az újszülöttekkel odaérkező szolgák joggal re¬
mélhették, hogy a gyermekeket a mégoly lassan folydogáló víz is el fogja nyelni.
(5) Így abban a hiszemben, hogy ezzel teljesítették a király parancsát, kitették
a csecsemőket az ártér legközelebbi részén, ahol most a Rumina-fügefa áll; úgy
mondják, ezt egykor Romulus-fügefának nevezték." (6) Ez a vidék akkoriban
széltében-hosszában lakatlan volt. A hagyomány úgy tartja, hogy miután a se¬
kélyesben megfeneklett a vízen úszó teknő, amelyben a gyermekeket kitették,
a környező hegyekből egy szomjas farkasszuka odament a gyereksírásra, majd
emlőit a csecsemőknek nyújtotta. Olyan szelíd volt, hogy amikor a királyi nyá¬
jak pásztora — a neve, mint mondják, Faustulus volt — rájuk talált, már a nyelvé¬
vel nyaldosta őket. (7) Faustulus aztán hazavitte a gyermekeket az aklokhoz, és
átadta feleségének, Larentiának, hogy nevelje fel őket. Egyesek úgy gondolják,
hogy Larentiát nevezték a pásztorok szukának, mert mindenkinek odaadta
magát, és ez volna a csodás történet eredete. (8) Így születtek, így nevelkedtek
hát a fiúk, és mihelyt felserdültek, nem henyéltek sem az aklok, sem a nyájak
körül, vadat űzve járták be az erdőket. (9) Ily módon testben-lélekben meg¬
edződve már nemcsak a vadállatokkal szálltak szembe, hanem megtámadták
a zsákmánnyal megrakodott rablókat is, és amit szereztek, szétosztották a pász¬
torok között; velük tartottak össze jóban-rosszban, miközben napról napra
növekedett körülöttük az ifjak csapata.
! Livius kételyei nem egyedülállóak: Plutarkhosztól (Romulus 4. 3) ismerünk olyan racio¬
nalizáló mítoszmagyarázatot, mely szerint Romulus és Remus apja valójában Amulius
volt, aki olyan csillogó-villogó fegyverzetben környékezte meg Rea Silviát, hogy az Mars
istennek hitte őt. A római gondolkodásra általában jellemző, hogy a nemi erőszak áldo¬
zatául esett nőket nem teljesen menti fel az erkölcsi felelősség alól.
? Késői népetimológiáról lehet szó (Ruminalis — Romularis); a Ficus Ruminalis neve inkább
a szoptatással, termékenységgel állhat kapcsolatban. Két fügefát is ismertek ezen a néven:
az egyik a Palatinus délnyugati szegélyénél állt (ezt Ovidius még látta, és minden bi¬
zonnyal Livius is erre gondol), a másik a népgyűlés helyén.
3 A latinban a /upa Cnőstényfarkas") szó átvitt értelemben züllött nőszemélyt is jelent (vö
lupanar — "bordélyház ).
27