Page 14 [14]
jelenti, amelyek alapján a római polgároknak, de elsősorban az államot irányító
elitnek a közügyekben el kellett járnia, illetve amelyek szerint élnie kellett.
A censor a senatorok esetében nemcsak azt vizsgálta, hogy rendelkeznek-e a rang¬
jukhoz előírt vagyonnal, hanem azt is, hogy a megfelelő módon élnek-e, vagyis
betartják-e az ősök szokásait, a mos maiorumot, vagy ahogy a római történelem
leghíresebb censora, Cato Livius művében (XXXIX. 41. 3) is fogalmaz: a prisci
morest. Ez az íratlan normarendszer a politikai elit viselkedésének szigorú sza¬
bályozásán keresztül lényegében a res publica működését biztosította. Egy olyan
állam — mai kifejezéssel — politikai kultúráját jelentette, amelynek nem volt írott
alkotmánya, és az állam, valamint a társadalom működését rendkívül kevés
törveny (lex) szabälyozta. A most a lexszel már az ókorban is szembeállították,
ugyanis míg a törvényeket a népgyűlésen hozták, és általában valamiféle , re¬
formnak" voltak az eszközei — gondoljunk például a Gracchus testvérek törvé¬
nyeire —, a 105 a senatusi politizáláshoz kapcsolódott. Tehát, akik a polgárhábo¬
rúk időszakában a senazíus hatalmát, vagyis a régi köztársaságot védték, azok
a politizálásnak a régi, a mos szabályai által meghatározott módját akarták fenn¬
tartani. Amikor Livius a mores működésképtelenségéről beszél, nem mond ke¬
vesebbet, mint hogy elveszett az a társadalmi és politikai normarendszer, amely¬
re a res publica épült. A mores természetesen nem csak ebben a , politikai kultúra"
értelemben állhat, más kontextusban mást jelent. Livius például Hannibal kü¬
lönböző népcsoportokból verbuvált harcosait ruhájuk és fegyverzetük mellett
sajätos szokäsaikkal (mores) is jellemzi. Ez a hérodotoszi nomosznak megfelelé
jelentés csak még jobban kihangsúlyozza a rómaiak mos maiorumának fontos¬
ságát és a fogalomnak a res publicától való elválaszthatatlanságát.
Livius a praefatióban a rómaiak múltját két részre osztja, és evvel kijelöl ön¬
maga mint történetíró számára egy nagyon fontos határt.
, Mindazokat az inkább költői elbeszélésekkel megszépített, mint kikezdhe¬
tetlen történeti bizonyítékokkal alátámasztott eseményeket, amelyeket a hagyo¬
mány a Város fennállása vagy alapítása előtti időkről elmond, nem szándékozom
sem igazolni, sem megcáfolni. Megilleti a régiséget az az előjog, hogy az embe¬
rit és istenit összevegyítve méltóságteljesebbé teheti a városok eredetét." (6—7)
Tehát a történelem, amely kutatható és igazolható, Róma alapításával kezdő¬
dik. A város létrejötte nemcsak civilizációs határ, amely elválasztja a vadságot
a rendezett világtól, hanem egyben a mondák és a történelem (a racionalitás)
között húzódó mezsgye is. Livius ugyanakkor nem tartja meg ígéretét, nem tudja
megállni, hogy Romulus és Remus apjáról, Mars istenről szólva ne fejezze ki
hitetlenségét. Az ikrek mondájának egy másik eleméhez, az őket szoptató anya¬
farkashoz pedig még , tudósabb" magyarázatot fűz. A monda kialakulását a nős¬
tényfarkas (Jupa) szó átvitt értelmével, az örömlánnyal racionalizálja. Eljárását,
13