Seite 12 [12]
lyek az adott politikus őseinek és kései utódainak politikai súlyát növelték. Ez
a tény Livius munkáját külön érdekessé teszi, mert bár sem katona, sem politi¬
kus nem volt, így bizonyos tapasztalatai hiányoztak egyes jelenségek megítélé¬
séhez, ugyanakkor ő az első , civil", a politikát kívülről szemlélő szerző.
Fontos, de még képlékenyebb anyagot jelentenek azok a történetek, amelye¬
ket a közösségek az ünnepeikhez, egy-egy kultuszhoz kapcsolva őriznek meg,
például egy kultuszalapítás okaként szolgáló győzelem vagy járvány. Volt Ró¬
mában a közös emlékezetnek egy nagyon sajátos formája, amelyet a rómaiakat
nagyon jól megismerő, de mégiscsak kívülről szemlélő Polübiosz meglepő rész¬
letességgel mutat be.
, Ha Rómában egy komoly hírnévtől övezett férfi meghal, holttestét teljes
díszbe öltöztetik, majd a forumon az úgynevezett roszrához viszik és holttestét
álló helyzetben vagy lefektetve helyezik el, hogy mindenki jól láthassa. Ezután
az egész nép köréje sereglik, és ha az illetőnek van férfi utódja és az épp Rómában
tartózkodik, akkor az a férfi, ha nincs, akkor a megholt valamelyik férfi rokona
fellép a szószékre és egy beszédben emlékezik meg az elhunyt erényeiről és
életében végrehajtott kiváló cselekedeteiről." (Polübiosz VI. 53. 1-2, Muraközy
Gyula fordítása)
Polübiosz művének VI. könyvében ír Róma sikereinek okairól, itt beszél
többek között a hadsereg felépítéséről és az államformáról, illetve a római arisz¬
tokrácia temetési szertartásáról, a pompa funebrisről, amelynek része a roszráról
elmondott /audatio funebris, a temetési beszéd. A Forumra a nemzetség (gens)
élő tagjai kísérik a halottat, valamint az elhunyt ősök, akiknek az arisztokrácia
minden családja által megőrzött és tiszteletben tartott maszkjait (képmásait)
ilyenkor a család egy-egy tagja ölti magára az ős által elért legmagasabb tiszt¬
ségnek kijáró öltözékkel és jelvényekkel egyetemben. Ez az ünnepélyes menet
ugyanazt jeleníti meg a temetésre összesereglett rómaiak számára, mint amit
a rostráról elmondott beszéd szavakba foglal, mivel a beszédet mondó családtag
az elhunyt érdemeit azoknak a dicső tetteknek a sorába illeszti be, amelyeket
fennállása óta tett a nemzetség Rómáért. Polübiosz ennek a szokásnak elsősor¬
ban a még katonai és hivatali pálya előtt lévő fiatalokra gyakorolt hatását emeli
ki: olyan példákat állít eléjük saját nemzetségükből, amelyek nem csupán buz¬
dítják, hanem szinte kötelezik őket, hogy őseikéihez hasonló tettekkel szolgál¬
ják a res publicát. Ez az ünnepélyes alkalom ugyanakkor a nemzetség — például
a Fabiusok, Claudiusok, Valeriusok, Semproniusok — dicső tettein keresztül az
egész közösség történelmét idézi meg, és mint ilyen a múlt számontartásának,
megélésének és nem utolsósorban a politikai elit általi kisajátításának az eszkö¬
ze. Ilyen minőségében tarthatjuk számon nemcsak mint az emlékezésnek egy
alternatív formáját, hanem mint a római történetírás forrását is. Ezek a beszédek
11