Page 551 [551]
30.
(1) Fegyveres kíséretüket egyenlő távolságra visszavonták, és egy-egy tolmács
kíséretében találkozott nemcsak a kor, de az addigi történelem két legkiemel¬
kedőbb vezére, akik megállták az összehasonlítást a világ összes népének bár¬
melyik királyával vagy hadvezérével. (2) Amikor meglátták egymást, egy kis
időre szinte beléjük fagyott a szó a kölcsönös csodálattól. Majd Hannibal szólalt
meg először:
, Ha már úgy hozta a végzet, hogy éppen én, aki a rómaiak elleni háborút
kezdtem, és oly sokszor volt már szinte a kezemben a győzelem, (3) én folya¬
modom most békéért, örülök, hogy a sors végzése folytán épp tőled kell kérnem.
(4) Számodra sem a legutolsó volna sok kitűnő haditetted között az a dicsőség,
hogy előtted hátrált meg Hannibal, akinek sok-sok római hadvezér fölött adtak
győzelmet az istenek, és te zártad le ezt a háborút, amelyet előbb tettek emlé¬
kezetessé a ti vereségeitek, mint a mieink. (5) Azt is bizonyára a szerencse
szeszélyes játéka rendezte így, hogy én, aki apád consulsága idején ragadtam
fegyvert, és a római hadvezérek közül először ővele ütköztem meg, most az ő
fiához járulok fegyvertelenül békét kérni.
(6) Az lett volna a legjobb, ha atyáinknak olyan lelkületet adnak az istenek,
hogy ti beérjétek Itália, mi pedig Afrika birtoklásával. (7) Hiszen nektek sem
volt Szicília és Szardínia méltó kárpótlás oly sok hajóhadatok, seregetek és
nagyszerű hadvezéretek elvesztéséért. De a múltat könnyebb bírálni, mint jóvá¬
tenni. (8) Addig kívántuk a másét, amíg végül a magunkéért kellett harcolnunk:
mi Itáliában viseltük a háborút, ti Afrikában. Másfelől viszont ti is szinte kapu¬
itokban és falaitok alatt láttátok az ellenség hadijelvényeit és fegyvereit, most
pedig mi hallhatjuk Karthágóból a római tábori élet nyüzsgését.
(9) Most pedig, amitől mi a leginkább borzadtunk, ti pedig mindennél jobban
akartátok: úgy tárgyalunk a békéről, hogy ti vagytok jobb helyzetben. Nekünk,
akik tárgyalunk, magunknak is legfőbb érdekünk a béke, és bármit végzünk is,
azt államaink jóvá fogják hagyni. Már csak annyi kell, hogy ne utasítsuk el a
nyugodt megfontolást.
(10) Ami engem illet, életkorom — hisz öreg fejjel térek meg hazámba, ahon¬
nan gyermekként indultam el — és számos sikerem-kudarcom megtanított rá,
hogy inkább a józan észre bízzam magamat, semmint a szerencsére. (11) Annál
inkább aggaszt a te ifjúságod és örökös szerencséd, mert mindkettő túlságosan
forrófejűvé teszi az embert, képtelenné a nyugodt megfontolásra. Nemigen
szokott számot vetni a véletlen szeszélyeivel az, akit szerencséje még sosem
csapott be. (12) Ami én voltam a Irasumennusnál és Cannaenál, az vagy te ma.
Még alig érted el a hadköteles kort, máris fővezér lettél, mindennek hihetetlen
vakmerőséggel vágtál neki, de sohasem hagyott cserben a szerencse. (13) Meg¬
550