OCR Output

tetek ellenem, hazátok, szüleitek, gyermekeitek ellen; katonai eskütök tanúi, az
istenek ellen, az én jósjeleim ellen, amelyeknek jegyében katonáskodtok; a ka¬
tonai szokásjog, az ősök által meghonosított fegyelem és a fővezéri hatalom
tekintélye ellen!

(13) Magamról nem akarok beszélni: nyilván nem vágytatok a halálhíremre,
inkább csak hiszékenyek voltatok; és hát végül is olyan ember vagyok, hogy nem
csoda, ha a hadsereg utál alattam szolgálni. De mit vétett ellenetek hazátok,
hogy kis híján elárultátok, Mandoniusszal és Indibilisszel szűrve össze a levet?
(14) Mit vétett a római nép, hogy a népgyűlésen megvälasztott zribunusoktöl
elvettétek a parancsnoki hatáskört, és magánemberekre ruháztátok át? Sőt nem
értétek be annyival, hogy a zridbunusok helyére ültettétek őket, hanem a dicső
római hadsereg még a fővezérének kijáró vesszőnyalábokat is odaadta ezeknek,
akiknek még egy rabszolgájuk sem volt soha, akinek parancsolhattak volna! (15)
Egy Albius meg egy Atrius lakott a fővezéri sátorban, náluk harsantak fel a
kürtjelzések, tőlük kértétek a jelszót, ők foglalták el Publius Scipio bírói emel¬
vényét, őket kísérte a /iczor, utat nyitottak számukra a tömegben, előttük vitték
a vesszőnyalábokat és bardokat. (16) Ti azt hiszitek, az a szörnyű csodajel, ha
kőeső esik, villámok csapkodnak az égből, vagy az állatok korcsot kölykeznek?
Hát nem! Ez az igazi szörnyű csodajel, amit semmiféle áldozati állattal és kö¬
nyörgéssel nem lehet elhárítani, csak azok vérével, akik ekkora gaztettre vete¬
medtek!

28.

(1) Ezenkívül, noha egy gaztettnek sem lehet ésszerű oka, mégis szeretném
tudni, hogy — már amennyire ilyen szégyenteljes dolognál egyáltalán beszélhe¬
tünk ilyesmiről — mi volt az elgondolásotok, a szándékotok? (2) Egykor az a
légió, amelyet Rhégionba küldtek helyőrségnek, galádul legyilkolta a város ve¬
zetőit,! és tíz éven át hatalmában tartotta a dúsgazdag várost. (3) Gaztettük miatt
Róma Forumán bárddal fejezték le az egész légiót, mind a 4000 embert. (4) De
ezek legalabb nem egy umber Atriust, egy félig-meddig markotanyost kovettek
vezérükként, akinek a nevétél is inkäbb borzadni illene,? hanem Decimus Vi¬
bellius katonai éribunust; és nem fogtak 6ssze Pürrhosszal, a samnisokkal vagy
a lucaniabeliekkel, a római nép ellenségeivel. (5) Ti viszont Mandoniusszal és

! Az esetet Livius az elveszett XII. könyvben írta meg: egy campaniai légió cselekedett
így a Pürrhosz elleni háborúban (Kr. e. 280—272). Rhégiont 270-ben adták vissza a
rómaiak a lakosságnak.

? Az Atrius név alapszavának, az azer melléknévnek egyik jelentése: "baljós.

3 A Pürrhosz elleni háborúban a samnisok és a lucaniabeliek Pürrhoszhoz pártoltak.

446