OCR
(9) A két sereg először egymástól kis távolságra ütött tábort, majd ki-kitörtek onnan, és váltakozó sikerrel kisebb előcsatározásokat folytattak. Végül ütközetre sorakoztak. Négy órán át tartott a szabályos csatarendben felvonult erők küzdelme. (10) A punok késleltették sokáig a rómaiak győzelmét, mivel a szárdok már hozzászoktak ahhoz, hogy egykettőre vereséget szenvednek. Végül, amikor a szárdok már körös-körül mindenhol elestek vagy futottak, ők is menekülésre fogták a dolgot. De amikor éppen futásnak eredtek volna, a római vezér bekerítette őket az egyik seregszárnnyal, amellyel a szárdokat visszaszorította. (11) Ezután már inkább mészárlás folyt, mint küzdelem. (12) A rómaiak 12 000 ellenséges katonát öltek meg, szárdokat és punokat vegyesen, mintegy 3700-at ejtettek foglyul, és 27 hadijelvényt zsákmányoltak. 41. (1) A győzelmet elsősorban az avatta nagyszerűvé és emlékezetessé, hogy fogságba esett a fővezér, Hasdrubal, és még két előkelő karthágói: (2) Magon, a Barka nemzetség tagja, Hannibal közeli rokona! és Hanno, aki a szárdokat fellázította, így kétségkívül a háború egyik okozója volt. (3) Tovább emelték a győzelem fényét a szárd vezéreket ért csapások. A csatában ugyanis Hampsicora fia, Hostus is elesett. Maga Hampsicora néhány lovas kíséretében elmenekült, de amikor a roppant vereség mellett fia haláláról is értesült, éjszaka — nehogy valaki megakadályozza — önkezével vetett véget életének. (5) A többi menekülőnek ezúttal is Cornus városa nyújtott menedéket, amelyet azonban Manlius megtámadott győztes seregével, és néhány nap alatt el is foglalt. (6) Ezután a punokhoz és Hampsicorához pártolt egyéb városok is meghódoltak és túszokat adtak. Manlius lehetőségeik és vétkeik arányában hadisarcot és gabonabeszolgáltatást rótt ki rájuk, majd seregével visszatért Caralesba. (7) Itt vízre bocsátotta hadihajóit, behajózta a magával hozott sereget, és Rómába utazott. Jelentette az atyáknak, hogy rendet teremtett Szardínián, majd a hadisarcot átadta a guaeszoroknak, a gabonát az aedi/iseknek, a foglyokat pedig Quintus Fulvius praetornak. (8) Ezzel egyidőben Titus Otacilius praezor Lilübaionböl ätkelt Afrikäba hajóhadával, a karthágói területeken pusztított, majd Szardínia felé indult (9) arra a hírre, hogy Hasdrubal nemrég odaérkezett a Baleár-szigetekről. Össze is találkozott Hasdrubal Afrikába visszatérő hajóival, és a nyílt tengeren vívott könnyebb ütközetben hét hajót elfogott legénységükkel együtt, a többit pedig úgy szétszórta a rémület, mint valami vihar. ! Természetesen nem Hannibal öccséről van szó, hiszen őt Hispániába küldték a Hasdrubalnak szánt erősítéssel. 174