kétségbeesésnek, sőt azonnal azt kezdték fontolgatni, hogyan mérhetnének
megelőző csapást az ellenségre, hogy távoltartsák Itáliától. (7) A foglyokat bör¬
tönbe vetették, kísérőiket nyilvános árverésen eladták, és úgy rendelkeztek, hogy
Publius Valerius Flaccus 25 hajóból álló flottáját további 25 hajóval kell meg¬
erősíteni.
(8) Ezek beszerzése és vízre bocsátása után az elfogott követeket ideszállító
öt hajóval együtt összesen 30 hajó indult el Ostiából Tarentum felé. (9) Publius
Valerius parancsot kapott, hogy hajézza be a Lucius Apustius /egatus parancs¬
noksága alatt Tarentumban állomásozó Varro-féle sereget, és az 55 hajóból álló
flottával ne csak Itália partjait biztosítsa, hanem próbáljon értesüléseket szerez¬
ni a makedónok háborús készülődéséről is. (10) Ha úgy látja, hogy Philipposz
szándéka valóban megegyezik azzal, amit a levelekből és a követektől megtud¬
tak, (11) értesítse erről levélben Marcus Valerius Laevinus praezort, ő pedig bízza
seregét Lucius Ápustius /egazusra, induljon Tarentumba a flottához, onnan pedig
a lehető leghamarabb keljen át Makedóniába, és mindent kövessen el, hogy
Philipposz kénytelen legyen saját országában maradni.
(12) Ugy döntöttek, hogy azt a pénzt fordítják a hajóhad fenntartására és a
makedón háború költségeire, amit Appius Claudiusnak küldtek Szicíliába, hogy
adja vissza Hierón királynak." A pénzt Lucius Antistius /egazus vitte el Tarentum¬
ba. (13) Ezzel egyidőben Hierón 200 000 modius búzát és 100 000 modius árpát
küldött.
39.
(1) Míg Rómában ilyen intézkedéseket és előkészületeket tettek, az egyik elfo¬
gott hajó azok közül, amelyeket Rómába küldtek, útközben megszökött; így
jutott el a hír Philipposzhoz, hogy követeit a levelekkel együtt elfogták. (2)
A király, mivel nem tudta, hogy követei Hanniballal miben állapodtak meg, és
milyen üzenetet hoztak volna neki a pun követek, hasonló megbízással újabb
küldöttséget indított útnak: (3) a Szkoteinosz? melléknevű Hérakleitoszt, a
boiótiai Kritónt és a magnésziai Szószitheoszt küldte Hannibalhoz. Ezek sze¬
rencsésen megjárták az utat oda-vissza, és teljesítették feladatukat. (4) De a nyár
már véget ért, mielőtt a király bármibe is belekezdhetett volna. Ilyen jelentős
szerepet játszott a követeket szállító egyetlen hajó elfogása abban, hogy késve
induljon meg a rómaiakat fenyegető háború.
! Előzőleg Hierón kölcsönzött pénzt az ott tartózkodó katonák zsoldjának kifizetésére
(XXIII. 21. 5).
? Görögül szkozeinosz azt jelenti: "sötét.