(7) Azzal leült, a neveket egy urnába dobta, majd felolvastatta azt a nevet,
amely a sorsolás folyamán először kiesett az urnából, és elővezettette az illetőt
a curiából. (8) A név hallatán mindenki kiabálni kezdett, hogy ez egy hitvány,
elvetemült ember, és rászolgált a halálbüntetésre. (9) Erre Pacuvius: , Látom,
hogyan vélekedtek róla. Válasszatok hát egy derék és becsületes sezazort a hitvány
és elvetemült helyébe." (10) Először, minthogy nem tudtak jobbat javasolni,
mindnyájan elhallgattak. Majd amikor valaki nem szégyenlősködött tovább,
hanem mondott egy nevet, tüstént még nagyobb kiáltozásban törtek ki; (11)
egyesek kijelentették, hogy nem is ismerik az illetőt, mások ócsárolni kezdték,
aljas tetteit, alacsony származását, megalázó szegénységét, szégyenteljes mester¬
ségét vagy megélhetési módját hozva fel ellene. (12) Ugyanez a jelenet játszódott
le még fokozottabb mértékben a második, majd a harmadik senazor szólításakor
is. Szemmel látható volt, hogy elégedetlenek az illetővel, de nincs kit a helyére
állítaniuk: (13) annak már nem volt értelme, hogy újra a már említetteket java¬
solják, mert nevük említése csak a szidalmak áradatát indította el; a többi jelölt
pedig még sokkal jelentéktelenebb és ismeretlenebb volt, mint akik először szóba
kerültek. (14) Így azután az emberek lassan elszivárogtak, azt mondogatva, hogy
még mindig az ismert baj a legelviselhetőbb, és hogy bocsássák szabadon a
senatust.
4.
(1) Így érte el Pacuvius, hogy a senazus, amely neki köszönhette életét, sokkal
jobban függött tőle, mint a köznéptől; most már mindnyájuk jóváhagyásával
uralkodhatott, fegyveres erőszak nélkül is. (2) A senazorok ettől fogva félretették
méltóságuk és szabadságuk emlékét, és hízelegni kezdtek a köznépnek: előre
köszöntek nekik, szívélyesen meghívták magukhoz és költséges lakomákon
vendégelték meg őket, (3) mindig olyan pereket vállaltak el, azt a felet támogat¬
ták, annak az ügynek kedvezve állították össze a bíróságot, amelyik népszerűbb
volt és alkalmasabb a tömeg kegyeinek megnyerésére. (4) Sőt már a senatusban
is úgy tárgyalták az ügyeket, mintha a köznép tartana gyűlést. Így a polgárság,
amely a fényűzésre amúgy is mindig hajlamos volt — nemcsak jellemük hibájá¬
ból, hanem mert túláradó bőségben kínálkoztak számukra az élvezetek, a tenger
és szárazföld nyújtotta minden lehetséges gyönyör csábítása —, (5) a vezetők
engedékenysége és a köznép zabolátlansága következtében úgy elkanászodott,
hogy az élvezetvágy és a pazarlás minden mértéket túllépett. (6) Nem is hede¬
rítettek a törvényekre, a tisztségviselőkre, a senazusra, és ehhez a cannaei vereség
után az is hozzájárult, hogy megvetéssel kezdtek nézni a római uralomra is,
holott azt eddig még tisztelték valamennyire. (7) Csak azért nem pártoltak el