Oldal 117 [117]
ezt a laza tömeget, mintha semmi sem állna utunkban. Gyertek hát velem mind,
akik meg akarjátok menteni magatokat és az államot!
(10) Ily szavakat szólván kirántotta kardját, és az ékalakzat élén keresztül¬
nyomult az ellenségen. (11) A numidák fedetlen jobb oldalukat vették célba
dárdáikkal, ők azonban pajzsukat átvették a jobb kezükbe, és így mintegy 600¬
an átjutottak a nagyobbik táborba. Itt azonnal csatlakozott hozzájuk a másik
nagy csapat, és veszteség nélkül elértek Canusiumba. (12) A legyőzöttek mind¬
ezt inkább lélekjelenlétük vagy a jó szerencse sugallta gyors elszánásból, nem
pedig tervszerű meggondolásból vagy valakinek a parancsára hajtották végre.
51.
(1) A győztes Hannibalt a többiek körülállták és szerencsekívánatokkal halmoz¬
ták el. Azt tanácsolták neki, hogy a nagy háború befejezése után a nap többi
részében és a rákövetkező éjszaka engedélyezzen pihenőt magának és kimerült
katonáinak. (2) Egyedül Maharbal, a lovasság parancsnoka vélekedett úgy, hogy
egy pillanatot sem szabad elvesztegetniük. , Hogy megtudd — mondta -, mit
végeztél ebben a csatában, öt nap múlva győztesen a Capitoliumon kell ebédel¬
ned! Kövess engem, én majd előremegyek a lovassággal, hogy mire az ellenség
észbe kap, már oda is érjünk!"
(3) Hannibal mindezt olyan örömtelinek és nagyszerűnek látta, hogy hirte¬
lenjében nem is tudott vele mit kezdeni. Ezért azt felelte Maharbalnak, hogy
szándéka dicséretet érdemel, de a terv mérlegeléséhez időre van szükség. (4)
Mire Maharbal: , Hát igen, az istenek nem adnak meg mindent egy embernek.
Győzni, azt tudsz, Hannibal, de a győzelmet kihasználni nem tudod! Azóta is
az az általános nézet, hogy ez az egy nap késlekedés mentette meg Rómát és a
birodalmat."
(5) Másnap kora hajnalban hozzákezdtek a fegyverzsákmány összegyűjtésé¬
hez, és megszemlélték a mészárlás nyomait. A látvány még az ellenségre is
iszonyú hatást tett. (6) Sok ezer római holtteste hevert ott szanaszét, gyalogosok
és lovasok vegyesen, ahogy harc vagy menekülés közben a véletlen egymás mellé
! Livius szívesen idézi ezt a még saját korában is elterjedt véleményt, már csak azért is,
mert ezzel fokozhatja az előadás és helyzet drámaiságát. Valójában azonban Hannibal
reálisan döntött, hiszen hadereje és technikai felkészültsége korántsem lett volna elegen¬
dő arra, hogy Róma megostromlására vállalkozzon. Sőt ez valószínűleg soha nem is volt
célja: nem annyira Róma meghódítására törekedett, mint annak térdre kényszerítésére
egy méltányosabb békekötés érdekében. — Az anekdota hiteléből az a körülmény is levon,
hogy Cannae és Róma között jóval több a távolság, mint amennyit a lovasság (és még
inkább a gyalogság) 5 nap alatt meg tud tenni.
116