Hannibal a mocsarakon átkelőben az állandó alváshiány miatt elveszíti fél szeme
világát. Az átkelés négy napon és három éjszakán át tart, pihenő nélkül; ezután
megérkezik Etruriába.
A megfontolatlan C. Flaminius consu/ a kedvezőtlen jósjelek ellenére útnak
indul: kiásatja a hadijelvényeket, amelyeket nem lehetett kihúzni a földből, majd
lóra száll, de az bakolni kezd és ledobja őt. Ezek után Hannibal csapdába csal¬
ja őt a Irasumennus-tónál, és hadseregével együtt lemészárolja. 6000 embernek
sikerül kitörnie, de Hannibal hitszegő módon fogságba veti őket, jóllehet Ad¬
herbal! a szavát adta, hogy nem esik bántódásuk. Rómában a vereség hírére
általános gyász tör ki, két családanya pedig örömében veszti életét, amikor fia
váratlanul mégis hazatér. A vereség miatt a Sibylla-könyvek utasítására , meg¬
szentelt tavaszt" fogadnak.
Ezután O. Fabius Maximust küldik dictatori minőségben Hannibal ellen.
Ő nem hajlandó csatát vállalni, nem akarva katonáit kitenni annak, hogy a
győzelmeitől magabiztos ellenséggel kelljen megküzdeniük, és csak azzal aka¬
dályozza Hannibalt, hogy útját állja. A lovassági főparancsnok, a harcias és
megfontolatlan M. Minucius tehetetlenséggel és gyávasággal vádolja a dictatort,
és ezzel eléri, hogy vele egyenlő hatalmat kap a népgyűléstől. Megosztják egymás
között a hadsereget. Minucius kedvezőtlen terepen bocsátkozik csatába, légiói
nagy bajba kerülnek, de az odaérkező Fabius Maximus és serege megmenti a
helyzetet. Ennek a jótéteménynek a hatására Minucius egyesíti táborát Fabiusz¬
szal, és apjaként üdvözli őt, erre utasítva katonáit is.
Hannibalt, miután végigpusztította Campaniát, Fabius körülzárja Casilinum
városa és a Callicula-hegy között. Ő azonban rőzsét kötöztet a marhái szarvára,
majd meggyújtatja; ezzel megfutamítja a Calliculát megszálló római csapatot,
és âtkel a szurdokon. Megkiméli Q. Fabius Maximus dictator fôldjét, mig kôrü¬
lötte mindent feléget, hogy Fabiust árulás gyanújába keverje.
Ezután Aemilius Paullus és Terentius Varro consulsága és vezetése alatt a
rómaiak Cannaenál nagy vereséget szenvednek Hannibaltól. 45 000 római esik
el Paullus consullal és 90 senazorral együtt, köztük 30 volt consullal, praetorral vagy
aedilisszel.
A csata után néhány nemesifjú kétségbeesésében azt tervezgeti, hogy elhagy¬
ja Itáliát. Ám ekkor P. Cornelius Scipio katonai zribunus (a leend6 Africanus) a