40. (1) ... Valerius Antias szerint az összes zsákmányolt arany és ezüst értéke, amit felvonultattak a diadalmenetben, 120 000 000 sestertius volt; viszont a kocsik száma és az arany és ezüst fajtánként feltüntetett súlya alapján az ő tudósításából is egyértelműen következik, hogy jóval nagyobb összegről lehetett szó. (2) A történetírók szerint Perszeusz még egyszer ennyit költött el az utolsó háborúra és szórt el menekülés közben, amikor Szamothraké felé tartott. Ez annál különösebb volt, mivel ez a hatalmas összeg a Philipposz római háborúja óta eltelt 30 év folyamán halmozódott fel részben a ftémbányák jövedelméből, részben egyéb állami bevételekből. (3) Vagyis Philipposz jóformán üres államkincstárral kezdte meg a háborút a rómaiak ellen, míg Perszeusz dúsgazdagon. (4) Végül maga Paullus jött kocsiján. Mind méltóságteljes külseje, mind idős kora tekintélyt sugárzott. Kocsija mögött sok más kiváló férfiúval együtt ott vonult két fia, Quintus Maximus és Publius Scipio is, majd a lovasok zurmánként, a gyalogoscoZorsok pedig egységenként. (5) A gyalogosok között fejenként 100
osztott szét, ennek kétszeresét, a lovasok cháromszorosät> kaptäk. Azt mondják, Paullus kétszer ennyit adott volna a gyalogosoknak és arányosan a többieknek is, ha nem szavaztak volna először diadalmenete ellen, vagy legalább hálás tetszésnyilvánítással fogadták volna az eredeti összeg kihirdetését is. (6) De ezekben a napokban nemcsak Perszeusz vált az emberi sors forgandóságának példájává, akit bilincsbe verve vittek végig az ellenség városán a győztes kocsija előtt, de aranyban-bíborban pompázó legyőzője, Paullus is. (7) Miután két idősebbik fiát örökbe adta, kettőt otthon tartott, hogy ők legyenek a család nevének és szertartásainak örökösei. A kisebbik, aki c12: év körül volt, öt nappal a diadalmenet előtt halt meg, 14 éves bátyja pedig három nappal a diadalmenet után - (8) pedig úgy lett volna rendjén, hogy bíborszegélyes tógájukban ott álljanak apjukkal a kocsin, és arról álmodjanak, hogy egyszer majd ők is diadalmenetet tartanak. (9) Néhány nap múlva, amikor Marcus Antonius népíribunus gyűlésbe hívta a népet, Paullus beszámolt tevékenységéről, ahogy a többi hadvezér is szokta, és a következő emlékezetes, római vezetőhöz méltó beszédet mondta: 41. (1) , Nyilván jól tudjátok, polgárok, hogy milyen szerencsével tevékenykedtem az állam érdekében, és azt is, hogy otthonomat a napokban milyen kettős csapás érte: hiszen szemtanúi lehettetek először diadalmenetemnek, aztán két gyermekem temetésének. (2) Mégis, hadd szóljak néhány szót, amelyben összevetem személyes sorsomat az állam szerencsés helyzetével, olyan lelkülettel, amilyennel kötelességem. 219