OCR Output

megkérdezted, sértőbb lett volna hallgatnunk, mint megmondanunk az igazsá¬
got.(11) Én atyai vendégbarátságunk kedvéért jóindulattal hallgatom szavaidat,
és nagyon szeretném, ha tényleg mondanál valamit, aminek alapján felléphetek
érdekedben a senazus előtt."

41.

(1) Szavaira a király így válaszolt:

, Ügyemet, amely igaz ügynek bizonyulna, ha elfogulatlan bírák előtt tárgyalnák,
most olyanok előtt fogom előadni, akik vádlóim és bíráim egy személyben. (2)
Az ellenem felhozott vádak egy része azonban olyan, hogy talán inkább dicse¬
kednem kellene velük, nem pedig szégyenkezve bevallanom; más részük puszta
szó, amit nekem is elég puszta szóval megcáfolnom. (3) Hiszen ha ma a ti
törvényeitek szerint vádlottként állnék előttetek, mit tudna felhozni ellenem a
brundisiumi besúgó vagy Eumenész, ami megalapozott vádnak hatna, nem pedig
gyaläzkodäsnak?

(4) Persze Eumenésznek, aki számos embernek és államnak van terhére,
nyilván én voltam az egyetlen ellensége. Aljas bűntetteim eszközéül pedig nem
is találhattam volna alkalmasabb embert, mint Rammivust, akit soha életemben
nem láttam addig, és valószínűleg nem is láttam volna viszont többé. (5) Nekem
kell számot adnom a thébaiakról, akik köztudottan hajótörés áldozatai lettek,
sőt Arthetaurosz meggyilkolásáról is, bár ez ügyben csak azt vetik a szememre,
hogy gyilkosai az én birodalmamban kerestek menedéket. (6) Ezt a méltatlan
feltételezést csak akkor nem utasítom vissza, ha ti is elismeritek, hogy mindazok
a számkivetettek, akik Itáliába vagy Rómába menekültek, egytől egyig a ti fel¬
bujtásotokra követték el a bűnöket, amelyekért elítélték őket. (7) De ha ti ezt
visszautasítjátok, ahogy bármely más nép is tenné, akkor én is beállnék a sorba.
Egyébként Herculesre, mit ér az önkéntes számkivetés lehetősége, ha aztán sehol
sem talál lakóhelyet az ember? (8) Én azonban, mihelyt figyelmeztettetek arra,
hogy ezek Makedóniában tartózkodnak, azonnal felkutattam őket, kiutasítottam
országomból, és örökre kitiltottam területemről.

(9) Az eddigieket úgy vetettétek a szememre, mint egy törvényszék előtt
védekező vádlottnak; a következők azonban nekem mint királynak szólnak.
Bocsássuk hát vitára a köztem és köztetek fennálló szerződéssel kapcsolatos
kérdéseket! (10) Ha ugyanis a szerződésben az áll, hogy még akkor sincs jogom
megvédeni magamat és országomat, ha valaki háborút indít ellenem, akkor be
kell ismernem, hogy megsértettem a szerződést, amikor fegyverrel védekeztem
Abrupolisz, a római nép szövetségese ellen. (11) De ha a szerződés is megen¬
gedi és a népek joga is úgy rendelkezik, hogy a fegyveres támadást fegyverrel
vissza lehet verni, mi egyebet illett volna tennem, amikor Abrupolisz egészen

76