OCR Output

(8) A köznép nagy többséggel elfogadta és néphatározat érvényére emelte a
ligurok ügyében előterjesztett Marcius-féle javaslatot. A néphatározat alapján
Gaius Licinius praetor kérdést intézett a senazushoz, hogy ki vezesse a vizsgála¬
tot, és az atyák úgy rendelkeztek, hogy vezesse ő maga.

22.

(1) Ekkor a consulok végre elutaztak provinciájukba, és átvették a hadsereget
Marcus Popilliustól. (2) Marcus Popillius azonban nem mert visszatérni Rómá¬
ba, hiszen a senazus szembenállt vele, a nép még annál is dühösebb volt rá, és az
előtt a draezor előtt kellett volna védekeznie, aki a senazus véleményét kérte az ő
személye elleni vizsgálat ügyében. (3) Időhúzásának azonban elébe vágtak a
népíribunusok egy újabb tervezett javaslat bejelentésével, mely szerint ha no¬
vember 13-áig nem lép be Róma területére, Gaius Licinius a távollétében tart¬
ja meg a tárgyalást és hirdet ítéletet. (4) Ezzel sikerült hazakényszeríteni.

A senatusban rendkívül ellenséges hangulat fogadta. (5) Többen is ízekre
szedték gyalázkodó szavaikkal, majd a következő határozatot hozta a senazus:
Gaius Licinius és Gnaeus Sicinius praetorok szabaditsak fel a rabszolgasorbél
azokat à ligurokat, akik Quintus Fulvius és Lucius Manlius consulsäga [179]
után nem voltak a római nép ellenségei, és Gaius Popillius consw/ adjon nekik
földet a Pón túl. (6) Ez a senatusi hatarozat sok ezer embernek adta vissza sza¬
badságát, és miután átszállították őket a Pón, földet osztottak nekik.

(7) Marcus Popilliusnak a Marcius-féle javaslat értelmében Gaius Licinius
előtt kellett védekeznie kétszer is. A praetor, hogy kedvében járjon a távollévő
consulnak, engedett a Popillius család kérésének, és harmadszorra március idu¬
sára idézte meg a vádlottat, mert ezen a napon kellett hivatalba lépniük az új
főtisztségviselőknek; így ő mint magánember akkor már nem hozhatott ítéle¬
tet. (8) Így hiúsították meg csalárdul a ligurok érdekében tett javaslat végre¬
hajtását.

23.

(1) Ebben az időben Rómában tartózkodott egy karthágói követség és Gulussa,
Massinissa fia, akik szenvedélyes vitákat folytattak a senatus előtt. (2) A karthá¬
góiak felpanaszolták, hogy Massinissa azon a földsávon kívül, amelynek ügyében
már korábban is érkeztek oda római megbízottak helyszíni szemlére," az elmúlt
két évben több mint 70 várost és erődítményt vett birtokba a karthágóiak föld¬
jén fegyveres erőszakkal. Ezt ő, akinek nincs vesztenivalója, könnyen megtehe¬
ti — mondták. — (3) A karthágóiakat gúzsba köti a szerződés, a szájukat sem

! Vö. XL. 17. 1-6.

58