OCR Output

fővezér leköszön, az utód pedig még tapasztalatlan, és cselekvés helyett először
meg kell ismerkednie a helyzettel, a köztes időszakban gyakran veszendőbe
mennek a kedvező alkalmak egy-egy győzelemre. — A senatus elfogadta Popillius
indokait.

(9) Publius Licinius Crassus, akinek Hispania Citerior jutott, arra hivatkozott,
hogy az évenkénti ünnepi áldozatok miatt nem mehet el provinciájába. (10) Öt
arra kötelezték, hogy vagy induljon el, vagy esküdjön meg a nyilvánosság előtt,
hogy az éves áldozat miatt tilos elmennie. Miután Publius Licinius ügyében így
döntöttek, Marcus Cornelius azt kérte, tőle is fogadják el az esküt, hogy ne
kelljen elmennie Hispania Ulteriorba. Mindkét praetor ugyanazokkal a szavak¬
kal tette le az esküt. (11) A senazus úgy rendelkezett, hogy Marcus Titinius és
Titus Fonteius proconsulok maradjanak Hispániában eddigi fővezéri hatáskö¬
rüket megtartva, és kiegészítésül 3000 római polgárt és 200 lovast, valamint
5000 latin szövetségest és 300 lovast kell küldeni nekik.

16.

(1) Május 5-én tartották meg a Latin Ünnepeket, amelyeken vallásos aggodal¬
mat keltett, hogy az egyik állat feláldozása közben a lanuviumi főtisztségviselő
nem fohászkodott a Ouirisek római népéért. (2) Amikor a senazus értesült az
esetről, és azt a pontifexi testület elé terjesztette, a pontifexek úgy döntöttek, hogy
a formai hiba miatt a Latin Unnepeket meg kell ismételni, és mivel ezért a
lanuviumiakat terheli a felelősség, ehhez nekik kell gondoskodniuk áldozati
állatokról. (3) A vallásos aggodalmat tovább növelte, hogy Gnaeus Cornelius
consul az Albai-hegyről visszatérőben összeesett, és részlegesen megbénult. El¬
utazott a cumaei forrásokhoz, de egészségi állapota egyre romlott, és Cumaeban
meghalt. (4) Holttestét Rómába szállították, nagyszerű temetési menetben kí¬
sérték utolsó útjára és tették sírba. (5) Tagja volt a pontifexi testületnek is. Quintus
Petillius consult utasították, hogy mihelyt a jósjelek lehetővé teszik, tartson vá¬
lasztógyűlést tiszttársa helyének betöltésére, és rendeletben jelölje ki a Latin
Ünnepek időpontját. A választógyűlést sextilis 3-ära, a Latin Unnepeket sextilis
11-ére tűzte ki.

(6) Noha az emberek amúgy is tele voltak vallásos félelmekkel, még csodaje¬
lekről is érkeztek híradások. Tusculumban tűzcsóvát láttak az égen; Gabiiban
belecsapott a villám Apollo szentélyébe és több magánépületbe, Graviscaeban
pedig a városfalba és a kapuba. Az atyák a bonzifexek tanácsa alapján elrendelték
a csodajelek elhárítását.

(7) Mialatt a két consult először vallásos kötelességeik teljesítése tartotta fel,
majd egyiküket az, hogy tiszttársa halála miatt gondoskodnia kellett a válasz¬

22