OCR Output

(11) Az ellenség ledöntötte a fővezéri sátrat, széthordott mindent, ami benne
volt, majd eljutott a guaeszor sátráig, a főtérig és az ,ötösök útjáig"." (12) Itt
mindenféle földi jót találtak, mintha csak nekik készítették volna oda, sőt a
guaestori sátorban még étkezéshez terített kerevetek is álltak. Így aztán a feje¬
delem asztalhoz heveredett, és lakomázni kezdett. (13) Hamarosan mindenki
más is követte a példáját, mit sem törődve háborúval, ellenséggel, és mivel nem
szokták a szabad emberhez méltó életmódot, mohón tömték magukba az ételt
és vedelték a bort.

3.

(1) Közben egészen másképp festett a helyzet a rómaiaknál: teljes pánik ural¬
kodott szárazon és vízen. A hajósok felszedték sátraikat, futva hurcolták a ha¬
jókra a parton felhalmozott élelmet, (2) a katonák pedig rémülten igyekeztek a
csónakokhoz, ki a tengerre. A hajósok attól tartva, hogy megtelnek a hajók,
részben a tömeget szorították vissza, részben kieveztek a hajókkal a parttól a
tengerre. (3) Ebből viszálykodás támadt a katonák és a hajósok között, aztán
véres küzdelemben estek egymásnak, míg végül a consu/ parancsára a hajóhad
eltávolodott a parttól. Ezután a consul elkezdte különválogatni a fegyvereseket
a fegyvertelenektől. (4) A nagy sokaságban alig 1200 fegyveres akadt, és csak
néhány olyan lovas, aki a lovát is magával hozta. A többiek, mint egy csomó
szánalmas markotányos és lovász, könnyű prédái lettek volna az ellenségnek, ha
az a háborúra is gondolt volna.

(5) Csak ekkor küldtek futárt, hogy visszahívják a III. légiót és a gall őrséget;
egyszerre indultak vissza mindenfelől, hogy visszafoglalják a tábort és kiköszö¬
rüljék a csorbät. (6) A II. légié katonai sribunusai ledobattäk a takarmányt és a
tűzifát a teherhordó állatok hátáról, majd utasították a centuridkat, hogy az
idősebb és nehezen mozgó katonákat kettesével ültessék fel rájuk, a lovasokat
pedig, hogy vegyenek fel maguk mellé egy-egy fiatal gyalogost. (7) Nagy dicső¬
ség lesz a légió számára — mondták -, ha ők foglalják bátran vissza a II. légió
gyávasága miatt elveszett tábort. Nem is lesz nehéz dolguk, ha váratlanul rajta¬
ütnek a barbárokon, akik már csak a zsákmánnyal törődnek. Ahogy egyszer
elfoglalták a tábort, másodszor is el lehet foglalni.

(8) A katonák rendkívüli lelkesedéssel hallgatták a buzdító szavakat. Roham¬
lépésben nyomultak előre a hadijelvényekkel, és a fegyveresek nem fogták visz¬

! Az ,ötösök útja" (via guintana) a fővezéri sátor és a hátsó kapu között félúton metszette
a via praetoriát, amely a homlokzati és a hátsó kapu között futott. Általában itt folyt a
kereskedelem a helybéliekkel, akik eddig az útig juthattak be a táborba. Nevét onnan
kapta, hogy ennek mentén táborozott az ötödik manipulus.

10