értékben kellett felbecsülniük, és az ezek után fizetendő adót Cato 0,390-ban
állapította meg."
(4) A censorok minden magánembertől elvették a vizet, amelyet a nyilvános
vízvezetékből vezettek el saját házukba vagy földjeikre, és 30 napon belül lebon¬
tottak minden házat vagy egyéb építményt, amelyet magánemberek közterüle¬
ten emeltek. (5) Ezután az erre a célra megszavazott pénzből megrendelték a
szükséges építkezéseket: a víztároló medencék kikövezését és ahol szükséges
volt, a csatornák kitisztítását és újabbak építését az Aventinuson és a Város egyes
részein, ahol még hiányoztak. (6) Flaccus maga töltést építtetett Neptunus
forrásáig," amelyet a nép útként használhatott, (7) és egy utat a Formiae-hegyen
ät; Cato pedig a Lautumiaenäl ket csarnokot, az Atrium Maeniumot és az Atrium
Titiumot, valamint négy üzlethelyiséget vett meg az államnak, és ezek helyén
basilicät építtetett, amelyet Basilica Porciának neveztek el.
Az állami bevételek bérleti díját a legmagasabb, az állami megrendelésekkel
kapcsolatos kifizetéseket a legalacsonyabb összegben szabták meg. (8) Amikor
a senatus a bérlők könyörgéseinek és könnyeinek hatására utasította őket, hogy
vonják vissza a bérleti szerződéseket, és kössék meg újra, a censorok egy rende¬
lettel kizárták a licitből azokat, akik keresztülhúzták az első bérbeadást, és min¬
dent valamivel kisebb összegért adtak bérbe. (9) Censori működésük elhíresült,
és sok ellenségeskedést szült, ami Marcus Porciusnak — a szigorúságot ugyanis
az ő rovására írták — egész élete folyamán sok bajt okozott.
(10) Ebben az évben két co/oniát alapítottak: Potentiát Picenum és Pisaurumot
Gallia területén; minden telepes hat iugerum földet kapott. A földosztást és a
colonidk megszervezését ugyanazok a ¢riumvirek intézték: Quintus Fabius Labeo,
Marcus Fulvius Flaccus és Quintus Fulvius Nobilior.
(11) Ennek az évnek a consuljai sem otthon, sem a háborúban nem hajtottak
végre semmi emlékezeteset.
45.
(1) A következő évre Marcus Claudius Marcellust? és Ouintus Fabius Labeót
választották meg consulnak [183]. Március idusán, hivatalba lépésük napján
előterjesztést tettek a senazusban a maguk és a praetorok provinciai tigyében.
(2) Az új praetorok Gaius Valerius, Iuppiter flamenje, aki előző évben is pályázott, !