OCR Output

(14) Ennyien élték túl az ütközetet a több mint 35 000 főnyi ellenségből.
(15) A rómaiak 132 hadijelvényt zsákmányoltak. A rómaiak és a szövetségesek
közül alig több mint 600-an, a provinciából való segédcsapatokból mintegy
150-en estek el. (16) Leginkább azért tűnt mégis véresnek a győzelem, mert öt
katonai íribunus és néhány lovag is odaveszett. A rómaiak az ellenséges táborban
éjszakáztak, mivel csata előtt nem volt idejük, hogy építsenek maguknak.

(17) Másnap Gaius Calpurnius a gyűlés előtt megdicsérte a lovasokat,
és boglárokkal tüntette ki őket. Kijelentette, hogy elsősorban az ő erőfeszíté¬
sük révén sikerült az ellenséget szétverni, táborát megostromolni és elfoglalni.
(18) Quinctius, a mäsik praetor láncokkal és ruhatűkkel ajándékozta meg lova¬
sait. Igen sok cenzuriót is kitüntettek mindkét seregből, főképpen azokat, akik a
centrumban álltak helyt.

32.

(1) A consulok, miután végeztek a sorozással és a Róma városbeli tennivalókkal,
hadseregükkel elvonultak működési területükre, Liguriába. (2) Sempronius
Pisaetól az apuai ligurok ellen vonult, és végigpusztítva földjeiket, felgyújtva
falvaikat és erődjeiket, szabaddá tette az utat a szurdokon át a Macra folyóig és
Luna kikötőjéig. (3) Az ellenség egy hegyet szállt meg,! őseinek hajdani lakhe¬
lyét, de a rómaiak, legyőzve a terep nehézségeit, egy csata során innen is elűzték
őket.

(4) Appius Claudius ugyanolyan szerencsével és bátorsággal, mint tiszttársa,
az ingaunus ligurok földjén vívott több sikeres csatát. Ezenkívül elfoglalta hat
városukat, amelyekben több ezer embert ejtett foglyul, a háború 43 kezdemé¬
nyezőjét pedig bárddal lefejeztette.

(5) Már közeledett a választógyűlés ideje. Claudius hamarabb érkezett meg
Rómába, mint Sempronius, akit a sorshúzás kijelölt a gyűlés megtartására, mert
testvére, Publius Claudius is pályázott a consulságra. (6) Vele együtt jelöltette
magát a patríciusok közül Lucius Aemilius, Ouintus Fabius, Servius Sulpicius
Galba, akik már többedszerre pályáztak, és eddigi kudarcaik után annál ko¬
molyabb igényt formáltak a tisztségre, ha már azt elsőre megtagadták tőlük.
(7) A négy pályázó között annál szorosabb volt a verseny, mivel a patríciusok
közül nem lehetett egynél többet megválasztani.? (8) A plebejusok közül is
népszerű emberek pälyäztak: Lucius Porcius, Quintus Terentius Culleo, Gnaeus

! Eztalän a mai Monte Pisanino lehetett.

? A köznép Kr. e. 367-ben kivívta, hogy az egyik consu/ plebejus is lehet (Lex Licinia Sextia,
VI. 42.), és később általános gyakorlattá vált, hogy az egyik consult a plebejusok, a másikat
a patríciusok közül válasszák.

449