elér! (12) Szürakuszai és a többi elfoglalt város kincseivel nyilván nem volt
bűn Rómát ékesíteni,? csak Ambrakia elfoglalására nem volt érvényes a hadijog.
(13) Ő arra kéri az atyákat és összeírtakat, és azért folyamodik a íribunushoz,
hogy ne engedjék, hogy leggőgösebb ellensége gúnyt űzzön belőle.
5.
(1) Erre mindenki vagy könyörögni kezdett a íribunusnak, hogy lépjen vissza,
vagy szemrehányásokkal árasztotta el. TDiszttársa, Tiberius Gracchus beszéde
hatott rá a leginkább, aki ezeket mondta: (2) Már az sem szolgál jó példával,
hogy valaki hivatalos tisztségét személyes ellenszenvének érvényesítésére hasz¬
nálja fel; az viszont végképp visszataszító módon lejáratja a testület méltóságát
és a sérthetetlenségi torvényeket, ha egy népfribunus mások viszálykodásának
szócsövévé válik. (3) Mindenki saját maga döntse el, kit gyűlöl és kit szeret, mit
helyesel és mit helytelenít, ne egy másik ember pillantásától vagy intésétől
függjön, ne hagyja magát mások hangulatának rezdüléseitől ide-oda rángatni.
Egy néprribunus ne sorakozzon fel egy bosszüszomjas consul mellé, (4) ne azt
tartsa szem előtt, hogy személyesen mivel bízta meg őt Marcus Aemilius, mi¬
közben arról megfeledkezik, hogy zribunusi tisztségét a római nép bízta rá,
méghozzá az egyes polgárok megsegítésére és szabadsága védelmében, nem
pedig azért, hogy egy consul királyi uralmát támogassa. (5) Még azt sem látja át,
hogyan fog emlékezni minderre az utókor: ugyanabban a testületben az egyik
népíribunus az állam érdekében félre tudta tenni egyéni ellenszenvét," míg a
másik egy idegen ember gyűlöletének szószólójaként lépett fel.
(6) Miután a íribunus a rendreutasító szavaktól meggyőzve elhagyta a temp¬
lomot, Servius Sulpicius praetor előterjesztése nyomán megszavazták a diadal¬
menetet Marcus Fulviusnak. (7) Ő, miután köszönetet mondott az atyáknak és
összeírtaknak, hozzáfűzte: Aznap, amikor Ambrakiát elfoglalta, nagyszabású
ünnepi játékokat ajánlott fel a Legjobb és Leghatalmasabb Iuppiternek. E célra
100 font aranyat adtak össze neki a városok. (8) Kéri, hogy ezt az aranyat tétes¬
sék félre abból a pénzből, amelyet majd végighordoz diadalmenetében és átad
az államkincstárnak.
! Vö. XXXVIII. 44. 5.
? A II. pun háborúban és utána, különösen a görögországi háborúkban, egyre általánosabbá
vált az a szokás, hogy a hadvezérek az egyéb zsákmány mellett az elfoglalt városok
műkincseit is magukkal vitték Rómába. Ennek egyik legtöbbet emlegetett példája a
szicíliai Szürakuszai esete, amelyet elfoglalása után Marcellus teljesen kifosztott (XXV.
23-26.), és ezért a város lakói be is panaszolták a senazusnál (XXVI. 30).
3 Ez maga a beszélő, Gracchus volt (vö. XX XVIII. 52. 9-53. 8).