OCR
számba vették. (6) A vizsgálat következtében 12 000 latin tért vissza hazájába a Városból, amely már ekkor is túlzsúfolt volt az idegenek nagy tömege miatt. 4. (1) Még mielőtt a consulok visszatértek volna Rómába, megérkezett Aitóliából Marcus Fulvius proconsul. (2) Miutän Apollo szentelyeben beszämolt a senatus előtt Aitóliában és Kephallénián folytatott tevékenységéről, kérte az atyäkat, hogy ha méltányosnak tartják, az állam érdekében végzett jó és szerencsés tevékenységéért rendeljenek el hálaadó ünnepet a halhatatlan isteneknek, és szavazzäk meg szämära a diadalmenetet. (3) Marcus Aburius népéribunus azonban kijelentette, hogy vétót emel, ha ebben az ügyben bármit határoznak Marcus Aemilius consul hazatérése előtt; (4) a consul ugyanis ellenvetést akar tenni, és amikor elutazott működési területére, őrá bízta a feladatot, hogy ennek az ügynek a tárgyalását teljes egészében halasztassa el az ő visszaérkezéséig. Ez Fulvius számára csak időveszteséget jelent — mondta -, hiszen a senatus a consul jelenlétében is saját belátása szerint fog dönteni. (5) Fulvius erre így válaszolt: Ha az emberek nem tudnának a feszültségekről közte és Marcus Aemilius között, és arról, hogy az milyen féktelen és szinte királyokra jellemző haraggal viszonyul hozzá, (6) akkor sem volna megengedhető, hogy a consul távolléte megakadályozza a halhatatlan isteneket megillető hálaadást és késleltesse a neki kijáró, jól megérdemelt diadalmenetet. (7) Szintén elfogadhatatlan, hogy egy hadvezér fényes haditettei után győztes seregével, a zsákmánynyal és a hadifoglyokkal a kapu előtt toporogjon addig, amíg a consul, aki éppen ezért marad el sokáig, méltóztatik visszatérni Rómába. (8) Mivel azonban mindenki tud az ő ellenséges viszonyáról a consullal, ki várhatna méltányosságot attól az embertől, aki egy létszámhiányos senazusi ülésen lopva meghozatott és az államkincstárba helyeztetett! egy határozatot arról, (9) hogy a senazus véleménye szerint Ambrakiát nem erőszakkal foglalták el? Azt az Ambrakiát, amelyet töltéssel és szőlőlugasokkal ostromoltak; ahol a védők felgyújtották az ostromműveket, és újakat kellett építeni; ahol 15 napig tartott a küzdelem a falak körül, a föld fölött és a föld alatt; (10) ahol, miután a katonák átjutottak a falakon, kora hajnaltól éjszakáig hosszasan folyt a kétesélyes viadal, és ahol több mint 3000 ellenséges katonat vagtak le?!” (11) Ami pedig azt illeti, hogy az elfoglalt városban kirabolták a halhatatlan istenek szentélyeit, miféle rágalmakkal állt a ponzifexek ! A Saturnus templomában lévő államkincstár volt az állami levéltár is, itt helyezték el a p y fontosabb okmänyokat. ? Vö. XXXVIII. 4—7. 421