OCR Output

(11) Marcus Cato a javaslat mellett szólalt fel — ránk is maradt az Antiokhosz
király pénzéről szóló beszéde! —, és tekintélyével elrettentette à két Mummius
tribunust attól, hogy tiltakozzanak ellene. (12) Miután ezek visszavonták a vétót,
a javaslatot az összes íribus megszavazta.

55.

(1) Ezutan Servius Sulpicius a senatus elé terjesztette a kérdést, hogy a Petillius¬
féle javaslat alapján kit bíznak meg a vizsgálat vezetésével. Az atyak Quintus
Terentius Culleét nevezték meg. (2) O olyan közeli barátja volt a Cornelius
családnak, hogy azok a szerzők, akik szerint Publius Scipio Rómában halt meg
és ott is temették el — mert ilyen hagyomány is van -, feljegyezték, hogy most
is, mint annak idején Scipio diadalmenetében, sapkával a fején? haladt a teme¬
tésen a saroglya előtt, és a Porta Capenánál mézes bort osztatott a temetési
menet résztvevőinek, mivel Scipio Afrikában több fogollyal együtt őt is kisza¬
badította az ellenség kezéből. (3) Más hagyomány szerint épp ellenkezőleg, olyan
ádáz ellensége volt a családnak, hogy a Scipiókkal szemben álló érdekcsoport
éppen rendkívül ellenséges érzelmei miatt választotta meg a vizsgálat vezetőjé¬
nek. (4) Egyszóval ennél a Scipiók javára vagy kárára nagyon is elfogult praetornäl
azonnal be is vádolták Lucius Scipiót.

Egyszersmind benyújtották és el is fogadták a keresetet Scipio két /egatusa,
Aulus és Lucius Hostilius Cato, valamint guaestora, Gaius Furius Aculeo ellen,
(5) sőt hogy azt a látszatot keltsék, mintha Scipio egész környezete bűnrészes
lett volna a sikkasztásban, még két írnok és egy törvényszolga ellen is. Lucius
Hostiliust, az írnokokat és a törvényszolgát még Scipio pere előtt felmentették.
Scipiót, Aulus Hostilius /egazust és Gaius Furiust bűnösnek mondták ki a kö¬
vetkező vádban: (6) Antiokhosz, hogy kedvezőbb feltételekkel köthessen békét,
6000 font arannyal és 480 font ezüsttel többet adott Scipiónak, mint ameny¬
nyit az később átadott a kincstárnak, (7) míg Aulus Hostilius 80 font aranyat
es 43 font ezüstöt, Furius guaestor pedig 130 font aranyat és 200 font ezüstöt
kapott.

(8) Az arany és ezüst mennyiségéről a fenti adatokat találtam Antias művében.
Ami a Lucius Scipiónak átadott arany és ezüst mennyiségét illeti, úgy gondolom,
inkább a másoló hibázhatott, és nem az író közölt hamis adatokat. (9) Hiszen
valószínű, hogy az ezüst súlya fontban többet tett ki, mint az aranyé,? és a per¬

1 A Livius által említett beszéd mára elveszett.
? Lásd XXX. 45. 5, a hozzä füzött jegyzettel.

® Azaz Livius velemenye szerint valöjäban 6000 font ezüströl &s 480 font aranyról volt szó.

411