OCR
véreim nemcsak Kis-Ázsiában, hanem hazánktól távol, a Peloponnészoszon, Boiótiában és Aitóliában is fegyvert fogtunk értetek szárazon és vízen Philipposz, Antiokhosz és az aitólok ellen. (25) »Mit kivansz hat?« — kérdezhetné valaki. Nos, atyák és összeírtak, ha már mindenáron azt akarjátok, hogy nyilatkozzam, engedelmeskednem kell. Ha ti Antiokhoszt azzal a szándékkal szorítottátok ki a Taurosz ormain inneni területről, hogy ti magatok vegyétek birtokotokba ezt a földet, (26) nincs olyan szomszéd, akit szívesebben látnék ott, mint benneteket, és reményeim szerint birodalmam fennmaradásának sincs ennél biztosabb és szilárdabb záloga. (27) Ha azonban az a szándékotok, hogy eltávoztok onnan, és kivonjátok hadseregeteket, ki merem jelenteni, hogy szövetségeseitek között nincs méltóbb arra, hogy birtokába vegye a háborúban általatok megszerzett területet, mint én. (28) De hát olyan dicső dolog felszabadítani a szolgaságban élő városokatlc Szerintem is, feltéve, hogy soha nem léptek fel ellenségesen veletek szemben. Ha azonban Antiokhosz pártján álltak, mennyivel méltóbb a ti bölcsességetekhez és igazságszeretetetekhez, ha nem ellenségeitek, hanem érdemdús szövetségeseitek érdekeit tartjátok szem előtt! 54. (1) Az atyák tetszéssel fogadták a király beszédét, és szemmel látható volt, hogy minden kívánságát bőkezűen és készségesen teljesítik majd. (2) Közben a szmürnai követség meghallgatásának is szenteltek egy rövid időt, mivel a rhodoszi követség egyes tagjai még nem érkeztek meg. A szmürnaiakat nagy dicséretben részesítették, amiért inkább hajlandóak voltak a legvégsőket is eltűrni, semhogy a királynak megadják magukat.! Ezután vezették be a rhodosziakat. (3) A követség vezetője elbeszélte, hogyan kezdődött a rhodosziak barátsága a római néppel, milyen érdemeket szereztek a Philipposz, majd az Antiokhosz ellen vívott háborúban, azután így folytatta: (4) , Egész fellépésünkben, atyák és összeírtak, az a legnehezebb és legkellemetlenebb számunkra, hogy Eumenésszel kell vitába szállnunk, (5) éppen azzal az egy királlyal, akivel mind magánemberként, mind - és ez még fontosabb nekünk - állami szinten vendégbaráti viszonyban állunk. (6) Nem is érzelmeink vonnak falat közénk, atyák és összeírtak, hanem a leghatalmasabb erő, a természet: mi szabad polgárok lévén mások szabadságának ügyéért is síkra szállunk, a királyok célja azonban az, hogy mindenki a szolgájuk és alattvalójuk legyen. (7) De bárhogy áll is a dolog, a király iránti tiszteletünk megnehezíti ugyan a dolgunkat, de ez nem jelenti azt, hogy magának a kérdésnek a megtárgyalása ! Vö. XXXIII. 38. 3-7, XXXV. 42. 2. 343