OCR Output

bízták magukat, távozásakor már királyok voltak. Massinissa nemcsak apja ki¬
rályságát nyerte vissza, hanem megkapta Syphax országát is, aki korábban elűz¬
te őt; (10) most pedig nemcsak Afrika királyai közül tűnik ki rendkívüli gaz¬
dagságával, hanem versenyezhet hatalomban és fenségben az egész földkerekség
bármelyik uralkodójával. (11) Philipposz és Nabisz a rómaiak ellenségei voltak,
Titus Ouinctius háborúban győzte le őket, mégis megmaradhattak királyságuk¬
ban. (12) Sőt Philipposznak a múlt évben a hadisarcot is elengedték, visszakap¬
ta túszként elvitt fiát, sőt a római hadvezérek beleegyezésével ismét birtokába
vehetett néhány várost Makedónián kívül. Nabisz is ilyen kitüntető bánásmód¬
ban részesülhetett volna, ha el nem bukik elsősorban saját eszeveszettsége, aztán
az aitólok cselvetése folytán.

(13) A király elhatározását főképpen Gaius Livius érkezése erősítette meg,
aki praetor korában a hajóhad parancsnoka volt, most pedig követként jött hozzá
Rómából, (14) és felvilágosította őt, hogy mennyivel biztosabb reménye van
Rómának a győzelemre, mint Antiokhosznak, és mennyivel sérthetetlenebbnek
és maradandóbbnak ígérkezik a rómaiakkal kötött barátság.

26.

(1) Antiokhosz, miután a Prusziasszal való szövetség terve meghiúsult, Szar¬
deiszból Epheszoszba ment, hogy megszemlélje már jó néhány hónapja felsze¬
relt és útra kész hajóhadát — (2) inkább azért, mert belátta, hogy szárazföldi
csapatai nem tudnak helytállni a római sereggel és vezéreivel, a két Scipióval
szemben, nem pedig azért, mintha a tengeren valaha is siker koronázta volna
próbálkozásait, vagy pedig akkor éppen nagy és megalapozott reményeket fűzött
volna hozzá.

(3) Egyelőre mégis növelte bizakodását az a hír, hogy a rhodoszi hajóhad
nagy része Patara mellett tartózkodik, Eumenész király pedig összes hajójával
a consul elé ment a Hellészpontoszhoz. (4) Az is jócskán szította harci kedvét,
hogy Szamosznál sikerült egy rhodoszi hajóhadat ravaszul tőrbe csalva meg¬
semmisíteni. (5) Ebben bizakodva elküldte Polüxenidaszt a hajóhaddal, hogy
mindenképpen próbáljon csatát vállalni, ő maga pedig Notionhoz vezette csa¬
patait. Ez a Kolophónhoz tartozó, a tengerpartra épült város mintegy két mér¬
földnyire van O-Kolophéntél.! (6) Antiokhosz egyrészt hatalmaba akarta keri¬
teni magát a várost, mivel az olyan közel volt Epheszoszhoz, hogy minden
szárazon vagy vízen végrehajtott hadmozdulat ott zajlott a kolophóniak orra

! Notion valójában Kolophón egy városrészének számított, kb. 17 kilométerre az óvárostól.
Ez az oka annak, hogy Livius beszámolójában nem válik egyértelműen szét egymástól a
két város.

315