OCR Output

szú oszlopban közeledtek: elöl haladt Eudamosz vezérhajója, a sort Kharikleitosz
zárta, a hajóhad középső részének pedig Pamphilidasz volt a parancsnoka.

(9) Eudamosz látva, hogy az ellenség már hadrendbe fejlődött, és kész az
összecsapásra, kifutott a nyílt tengerre, és megparancsolta a nyomában haladó
hajóknak, hogy a sorrendet megtartva zárkózzanak fel egy vonalba. (10) Ez az
utasítás először zavart keltett, mert ő nem jutott ki olyan messze a nyílt tenger¬
re, hogy az összes hajó fel tudjon fejlődni a part irányában, ráadásul ő maga
elhamarkodottan, mindössze öt hajóval a többi elé vágva megtámadta Hannibalt,
míg a többiek nem tudták követni, mivel a parancs szerint fel kellett fejlődniük.
(11) Az oszlop végén haladók számára a part mentén már nem maradt hely, és
miközben ezek kapkodva rendezkedtek, a jobbszárnyon már megkezdődött a
harc Hannibal ellen.

24.

(1) De a rhodosziak gyakorlott tengerészek voltak, nagyszerű hajókkal, így egy
pillanat alatt feltalálták magukat. (2) Egyes hajóik gyorsan felfejlődtek a nyílt
tenger felé, így a part mellett ki-ki helyet biztosított az utána érkezőnek. Ha
pedig valamelyik nekirontott döfőorrával egy ellenséges hajónak, vagy szétron¬
csolta annak orrát, vagy lesodorta az evezőit, vagy ha szabad helyet talált az
egységek között, elment mellette, és a tatjának támadt neki. (3) A legnagyobb
rémületet az keltette, hogy az egyik hétevezősoros királyi gályát egy sokkal kisebb
rhodoszi hajó egyetlen döféssel meglékelte. Ekkor az ellenséges jobbszárny már
szemmel láthatóan a menekülésre hajlott. (4) A nyílt tengeren Eudamosz, noha
minden egyéb tekintetben fölényben volt, nehéz helyzetbe került Hannibal
hajóinak számbeli túlsúlya miatt, és már-már a bekerítés veszélye fenyegette. De
a vezérhajóról adott jelzésre, amellyel a szétszóródott hajórajt egybe szokták
gyűjteni, segítségére sietett az összes hajó, amelyek a jobbszárny ellen már győ¬
zelmet arattak. (5) Ekkor Hannibal és a körülötte lévő hajók megfutamodtak,
a rhodosziak pedig nem tudták üldözőbe venni őket, mert evezőseik nagy része
beteg volt, ezért hamarabb kimerültek.

(6) Amikor megálltak a nyílt tengeren, hogy egyenek valamit és visszanyerjék
erejüket, Eudamosz elnézte, amint az ellenség nyitott hajókkal elvontatja sérült
és megcsonkított hajóit, és alig több mint 20 épen maradt hajójával visszavonul,
a vezérhajó tornyából csendet parancsolt, és így kiáltott: , Gyertek, ezt nézzétek,
mert nem mindennapi látvány!" (7) Mindnyájan talpra ugrottak, nézték az el¬
lenség rémült menekülését, és szinte egy hangon kiáltották, hogy vegyék őket
üldözőbe.

(8) Magának Eudamosznak a hajóját számos ütés rongálta meg, ezért Pam¬
philidasznak és Kharikleitosznak adott parancsot, hogy amíg nem látják veszé¬

313