kell majd hajóznia, ahová a senazus rendeli, a negyedik Siciliát, az ötödik Sardiniát,
a hatodik Hispania Ulteriort. (7) Ezenkívül utasitottak Lucius Quinctius consult,
hogy sorozzon római polgárokból két új légiót, a szövetségesek és latinok közül
pedig 20 000 gyalogost és 800 lovast. Ennek a seregnek lesz a parancsnoka az
a praetor, aki Bruttiumot kapja.
(8) Ebben az évben két Iuppiter-templomot szenteltek fel a Capitoliumon.
Ezeket Lucius Furius Purpurio ajánlotta fel;" az egyiket a galliai háborúban
praetorként, a másikat consulként. A felszentelési szertartást Ouintus Marcius
Ralla duumvir végezte.
(9) Ebben az évben több ízben hoztak súlyos ítéletet uzsoráskodás miatt
magánemberek ellen, akiket Marcus Tuccius és Publius Iunius Brutus curulis
aedilisek vádoltak be. (10) A befolyt bírságpénzekből a Capitoliumon egy ara¬
nyozott négyesfogatot, [uppiter szentélyfülkéjének oromzata f6lôtt pedig 12 ara¬
nyozott pajzsot helyeztek el. A Porta Irigeminán kívül álló oszlopcsarnokot
szintén ők hosszabbították meg az ácsok negyedéig.
42.
(1) Mialatt a rómaiak minden figyelmüket az új háború előkészületeire fordí¬
tották, Antiokhosz sem maradt tétlen. (2) Három város foglalta le: Szmürna,
Alexandreia Iróasz és Lampszakosz; ezeket addig a napig sem ostrommal nem
sikerült bevennie, sem egyezkedés útján szövetségesévé tennie, de nem is hagy¬
hatta őket ott a hátában, amíg átkel Európába. (3) Visszatartotta az is, hogy nem
tudott dönteni Hannibal ügyében. Először is nem jöttek meg idejében azok a
nyitott hajók, amelyekkel át akarta őt küldeni Afrikába. (4) Aztán már arról is
vita kezdődött, hogy átküldjék-e oda egyáltalán. Főképpen az aitóliai Ihoasz
volt ellene, aki, miután egész Hellasz nyugalmát felkavarta, megérkezett a hírrel,
hogy Démétriasz a birtokukba került. (5) Ahogy sok görögöt hazugságokkal
hozott lázba, amikor a király csapatainak létszámát a sokszorosára nagyította,
ugyanúgy hazugságokkal szította most fel a király reményeit is, mondván: min¬
denkinek leghőbb vágya, hogy hívják be őt, (6) és ha majd megpillantják a ki¬
rályi hajóhadat, már csődülnek is mindnyájan a partra.
! Mivel L. Furius 200-ban Veiovisnak is felajánlott egy templomot (XXXI. 21. 12), amelyet
fel is avatott a Tiberis szigeten (XXXIV. 53. 7), consul korában tett felajánlásáról pedig
nem tudunk, itt talán tévesen kapcsolódik az ő nevéhez e két új templom.
? Ez a negyed az Aventinus és a Tiberis között feküdt. Rómában több ilyen jellegű és
elnevezésű hely volt, mert a hasonló mesterséget űző kézművesek, kereskedők általában
egy helyen telepedtek le.