OCR Output

megterhelést, sőt ezt a vezér közvetlensége és kedvessége akár még kellemessé
is varázsolhatja.

Ettől fogva Nabisz gyakran kivezette csapatait a város előtt fekvő síkságra,
az Eurótasz folyóhoz. (11) A zürannosz testőrsége többnyire a csatasor közepén
helyezkedett el, ő maga pedig legfeljebb három lovas — köztük általában Alexa¬
menosz — kíséretében a hadijelvények elôtt lovagolt fel-alá a szárnyak egyik
szélétől a másikig. (12) A jobbszárnyon álltak az aitélok, egyrészt a türannosz
eddigi segédcsapatai, másrészt az Alexamenosszal érkezett 1000 ember.

(13) Alexamenosz felvette azt a szokást, hogy hol a fürannosz kis létszámú
kíséretével együtt járt körbe az egységek között, hogy felhívja a figyelmét a
szükséges intézkedésekre, (14) hol pedig odalovagolt a jobbszárnyra, saját em¬
bereihez, majd mintha csak a szükséges utasításokat adta volna ki, visszatért a
türannoszhoz. (15) A merénylet végrehajtására kitűzött napon, miután egy da¬
rabig a -ürannosz mellett lovagolt, odament honfitársaihoz, (16) és így szólt a
vele ideküldött lovasokhoz:

, fak, itt az idő, hogy bátran végrehajtsátok azt a feladatot, amelyet a parancs
szerint az én vezetésemmel buzgón teljesítenetek kell. Legyen készen a lelketek
és a jobbotok, ne késlekedjen senki, hanem azonnal tegye, amit tőlem lát! (17)
Aki megtorpan, és saját elgondolásával keresztülhúzza az enyémet, az tudja meg,
hogy többé nem látja viszont házi isteneit! Mindnyájan megborzadtak, és
visszaemlékeztek rá, hogy milyen utasítással indultak útnak.

(18) A rürannosz a balszárny felől közeledett, Alexamenosz utasította lova¬
sait, hogy tegyék le lándzsájukat,! és figyeljék őt; közben maga is legyűrte a
roppant vállalkozás előtt támadt szorongását. Amikor a fürannosz a közelébe
ért, nekivágtatott, átszúrta a lovát, őt pedig letaszította a földre. Amikor már a
földön feküdt, a lovasok agyonszurkálták: (19) először több szúrás csak a mell¬
vértjét találta el, majd a testéig is eljutottak a döfések, és Nabisz, mielőtt a
centrumból segítségére siethettek volna, kiszenvedett.

36.

(1) Alexamenosz az összes aitóllal erőltetett menetben elindult, hogy elfoglalják
a palotát. (2) A testőröket, mivel a szemük láttára történt a gyilkosság, először
megbénította a rémület. (3) De amikor látták, hogy az aitól csapat elvonul,
odagyűltek a fürannosz otthagyott holttestéhez, és — holott az ő feladatuk lett
volna Nabisz életét megvédeni és halálát megbosszulni — bámészkodó tömeg
kerekedett belőlük. (4) Nem is mozdult volna senki, ha Alexamenosz a fegyve¬
reket letéve nem hívja azonnal gyűlésbe a tömeget, és a helyzetnek megfelelő

! Lásd a XXXIII. 8. 13 jegyzetét.

234