OCR Output

alatt igen nagy utat tett meg, és kora hajnalban, amikor már csak hat mérföld¬
nyire volt a várostól, három kiválasztott zurmával előrement, a többi lovasnak
pedig meghagyta, hogy kövessék. (10) A kapu közelébe érve megparancsolta,
hogy mindnyájan szálljanak le, és száron vezessék lovaikat, az alakzatot is felejt¬
sék el, ahogy útközben szokás, hogy inkább a parancsnok kíséretének, mint
seregének véljék őket. (11) Az egyik zurmát otthagyta a kapunál, nehogy kizár¬
ják az utána jövő lovasságot, majd a város közepén és az agorán keresztül kézen
fogva vezette hazáig Eurülokhoszt, aki elé sokan kijöttek, hogy szerencsét kí¬
vánjanak neki. (12) Aztán a város egyszer csak tele lett lovasokkal; megszállták
a fontosabb helyeket, majd szétküldték őket a házakba, hogy végezzenek az
ellenpárt vezetőivel. Így került Démétriasz az aitólok hatalmába.

35.

(1) Spárta esetében nem is a várost kellett megtámadniuk, hanem a fürannoszt
tőrbe csalniuk: (2) a rómaiak már megfosztották tengerparti városaitól, az akhá¬
jok beszorították Spárta falai mögé, így aztán aki előbb öli meg, az arathatja le
a spártaiak háláját mindenért. (3) Ürügyük is volt, hogy embereket küldjenek
be hozzá, mivel ő maga kérlelte állandóan az aitólokat, hogy küldjenek neki
segédcsapatokat, hiszen az ő biztatásukra kezdte újra a háborút.

(4) Alexamenosz 1000 gyalogost és 30 válogatott fiatal lovast kapott. Ezeknek
Damoktritosz szíratégosz a szövetség fentebb említett titkos tanácsában ilyen
eligazítást adott: (5) Nehogy azt higgyék, hogy őket az akhájok elleni háborúra
küldik, vagy olyan vállalkozásra, amelyről bármit is előre sejthetnek. Készüljenek
fel rá, hogy ha a körülmények Alexamenoszt bármilyen váratlan elhatározásra
késztetik, készségesen végrehajtsák a parancsát, tűnjön az bármilyen meglepőnek,
átgondolatlannak vagy vakmerőnek, és úgy fogadják azt, mintha tudnák, hogy
éppen ennek a végrehajtására küldték oda őket.

(6) Így készítették fel Alexamenosz embereit, akikkel most megérkezett a
türannoszhoz. Amint Nabisz elé járult, első dolga volt, hogy biztatni kezdje őt:
(7) Antiokhosz már átkelt Európába, csakhamar itt terem Hellaszban, a száraz¬
föld és a tenger fegyvertől-vitéztől hemzseg majd. A rómaiak is be fogják látni,
hogy nem holmi Philipposszal állnak szemben. Gyalogosa, lovasa és hajója annyi
van, mint égen a csillag, elefántjainak csatasora már puszta megjelenésével el
fogja dönteni a háborút. (8) Az aitólok készen állnak, hogy amikor a helyzet
úgy kívánja, egész seregükkel Spártába vonuljanak, de teljes haderejüket a ki¬
rálynak akarták bemutatni, amikor majd megérkezik. (9) Nabisznak is azon kell
lennie, hogy meglévő csapatait ne hagyja fedél alatt sorvadozni a nagy tétlen¬
ségben: vezesse ki őket, rendezzen fegyveres hadgyakorlatot, fokozza harci
kedvüket és eddze testüket. (10) A megszokással könnyebb lesz elviselniük a

233