OCR
alatt igen nagy utat tett meg, és kora hajnalban, amikor már csak hat mérföldnyire volt a várostól, három kiválasztott zurmával előrement, a többi lovasnak pedig meghagyta, hogy kövessék. (10) A kapu közelébe érve megparancsolta, hogy mindnyájan szálljanak le, és száron vezessék lovaikat, az alakzatot is felejtsék el, ahogy útközben szokás, hogy inkább a parancsnok kíséretének, mint seregének véljék őket. (11) Az egyik zurmát otthagyta a kapunál, nehogy kizárják az utána jövő lovasságot, majd a város közepén és az agorán keresztül kézen fogva vezette hazáig Eurülokhoszt, aki elé sokan kijöttek, hogy szerencsét kívánjanak neki. (12) Aztán a város egyszer csak tele lett lovasokkal; megszállták a fontosabb helyeket, majd szétküldték őket a házakba, hogy végezzenek az ellenpárt vezetőivel. Így került Démétriasz az aitólok hatalmába. 35. (1) Spárta esetében nem is a várost kellett megtámadniuk, hanem a fürannoszt tőrbe csalniuk: (2) a rómaiak már megfosztották tengerparti városaitól, az akhájok beszorították Spárta falai mögé, így aztán aki előbb öli meg, az arathatja le a spártaiak háláját mindenért. (3) Ürügyük is volt, hogy embereket küldjenek be hozzá, mivel ő maga kérlelte állandóan az aitólokat, hogy küldjenek neki segédcsapatokat, hiszen az ő biztatásukra kezdte újra a háborút. (4) Alexamenosz 1000 gyalogost és 30 válogatott fiatal lovast kapott. Ezeknek Damoktritosz szíratégosz a szövetség fentebb említett titkos tanácsában ilyen eligazítást adott: (5) Nehogy azt higgyék, hogy őket az akhájok elleni háborúra küldik, vagy olyan vállalkozásra, amelyről bármit is előre sejthetnek. Készüljenek fel rá, hogy ha a körülmények Alexamenoszt bármilyen váratlan elhatározásra késztetik, készségesen végrehajtsák a parancsát, tűnjön az bármilyen meglepőnek, átgondolatlannak vagy vakmerőnek, és úgy fogadják azt, mintha tudnák, hogy éppen ennek a végrehajtására küldték oda őket. (6) Így készítették fel Alexamenosz embereit, akikkel most megérkezett a türannoszhoz. Amint Nabisz elé járult, első dolga volt, hogy biztatni kezdje őt: (7) Antiokhosz már átkelt Európába, csakhamar itt terem Hellaszban, a szárazföld és a tenger fegyvertől-vitéztől hemzseg majd. A rómaiak is be fogják látni, hogy nem holmi Philipposszal állnak szemben. Gyalogosa, lovasa és hajója annyi van, mint égen a csillag, elefántjainak csatasora már puszta megjelenésével el fogja dönteni a háborút. (8) Az aitólok készen állnak, hogy amikor a helyzet úgy kívánja, egész seregükkel Spártába vonuljanak, de teljes haderejüket a királynak akarták bemutatni, amikor majd megérkezik. (9) Nabisznak is azon kell lennie, hogy meglévő csapatait ne hagyja fedél alatt sorvadozni a nagy tétlenségben: vezesse ki őket, rendezzen fegyveres hadgyakorlatot, fokozza harci kedvüket és eddze testüket. (10) A megszokással könnyebb lesz elviselniük a 233