OCR
(4) A kispajzsosok, amennyire a völgy szélessége engedte, alakzatban felsorakozva kuporodtak le, úgyhogy egységeik közé könnyen be tudták fogadni menekülő bajtársaikat. (5) Most ezek a pihent, sértetlen, rendezett csapatok felkeltek, és rátámadtak a rendezetlen, szétzilált, a küzdelemtől és sebektől kimerült ellenségre. (6) A győzelem nem volt kétséges. A fürannosz csapatai azonnal sarkon fordultak, és jóval sebesebb futással, mint ahogy az előbb üldözték ellenfeleiket, táborukba menekültek. Menekülésük közben sokat levágtak vagy elfogtak közülük. (7) Táborukban is kitört volna a fejetlenség, ha Philopoimén visszavonulót nem fúvat, bár nem az ellenségtől, hanem a meggondolatlan előrenyomulás közben veszélyeket rejtő, szakadékos tereptől tartva. (8) A csata eredménye és az ellenséges vezér jelleme alapján Philopoimén arra következtetett, hogy annak most ugyancsak inába szállt a bátorsága. Ezért a segédcsapatok egyik katonáját átküldte hozzá szökevény gyanánt, (9) hogy hiteles értesülésként közölje vele: az akhájok úgy döntöttek, hogy másnap előrenyomulnak az Eurótaszig, amely szinte ott folyik a város falai alatt, és elzárják az utat, hogy a zürannosz ne tudjon kedve szerint visszavonulni a városba, (10) a városból pedig ne szállíthassanak utánpótlást a táborába; sőt egyúttal megpróbálják majd rábírni a lakosság egy részét a fürannosztöl valö elpärtoläsra. (11) Nabisz nemigen hitt a szökevény szavainak, de legalább nagy félelmében talált végre egy elfogadható ürügyet, hogy elhagyja táborát. (12) Másnap megparancsolta Püthagorasznak, hogy a lovasokkal és segédcsapatokkal lásson el előőrsszolgálatot a sánc előtt, ő maga pedig, mintha ütközetre vonulna ki, serege főerejével elindult, és parancsot adott, hogy erőltetett menetben vonuljanak a város alá. 30. (1) Philopoimén, amikor látta, hogy menetoszlopuk rohamlépésben vonul a szűk és lejtős úton, a krétai segédcsapatokat és egész lovasságát rászabadította a tábor előtt álló ellenséges előőrsre. (2) Ezek látva, hogy itt az ellenség, bajtársaik pedig cserbenhagyták őket, először megpróbáltak visszavonulni táborukba. Amikor aztán a teljes akháj csatasor harcra készen odanyomult, (3) félelmükben, hogy táborostul az ellenség kezére kerülnek, elhatározták, hogy elindulnak övéik menetoszlopa után, amely már jókora távolságot megtett. (4) Az akhájok kispajzsosai azonnal megrohanták és kirabolták a tábort, a többiek pedig meg sem álltak, hanem üldözőbe vették az ellenséget. Az út olyan volt, hogy egy menet még akkor sem haladhatott rajta végig zavartalanul, ha nem fenyegette ellenség. (5) Amikor azonban az utóvédnél megkezdődött a küzdelem, és a velőtrázó csatakiáltás a rettegő menet végéről elhallatszott az elejéig, mindenki eldobálta fegyvereit, és az utat övező erdőkbe menekült. 227