OCR
di király létére inkább adták volna neki az uralmat, mint a félszigeten oly régóta vezető szerepet játszó római népnek. (10) Végül arra a kérdésre, hogy kit tesz a harmadik helyre, habozás nélkül saját magát nevezte meg. Erre Scipióból kitört a nevetés, és így szólt: (11) , És akkor mit mondanál, ha engem is legyőztél volna?" , Akkor - felelt Hannibal — Nagy Sándor, Pürrhosz és az összes többi hadvezér elé helyezném magamat." (12) Ez a pun ravaszságra valló, rejtélyes válasz és a benne foglalt bók, amelyre nem számított — hogy Hannibal kiemelte őt a többi hadvezér közül mint olyat, aki senkihez nem fogható — egészen meghatotta Scipiót. 15. (1) Villius Epheszoszból továbbutazott Apameiába." A római követek érkezésének hírére Antiokhosz is odament, hogy találkozzon vele. (2) Apameiai találkozásuk folyamán nagyjából ugyanolyan vita zajlott le közöttük, mint Rómában a király követei és Ouinctius között. A tárgyalások azonban félbeszakadtak arra a hírre, hogy meghalt a király fia, Antiokhosz, akit — mint az előbb említettem — a király Szíriába küldött. (3) Gyász töltötte be a királyi palotát, mindenki nagy veszteségnek érezte az ifjú halálát, aki már számos bizonyítékát adta kiválóságának; nyilvánvalóan megvoltak benne az adottságok ahhoz, hogy ha tovább él, nagy és igazságos uralkodó váljon belőle. (4) Amennyire szerette és nagyra tartotta őt mindenki, annyira gyanúsnak találták halála körülményeit; azt beszélték, apja félt, hogy öregkorában háttérbe szoríthatja őt egy ilyen utód, ezért megmérgeztette néhány herélt segítségével, akik efféle aljas szolgálatokkal szokták megnyerni uruk kegyeit. (5) A titkos bűntett egyik okaként azt is emlegették, hogy a király odaadta Lüszimakheiát másik fiának, Szeleukosznak,? de Antiokhosznak már nem tudott hasonló székhelyet adni, hogy a megtiszteltetés látszatával őt is eltávolítsa környezetéből. (6) A királyi udvarban a látszat szerint mégis jó néhány napig mély gyász uralkodott, a római követ pedig, hogy ne lábatlankodjon ott ebben az alkalmatlan időben, elutazott Pergamonba. A király abbahagyta a megkezdett háborút," és visszatért Epheszoszba. (7) Itt, miközben a gyász miatt zárva volt a palota, titkos tanácskozásokat folytatott egy bizonyos Minniónnal, aki bizalmasainak legbelső köréhez tartozott. (8) Minnión, aki egyáltalán nem ismerte a külföldi helyzetet, a király erejét szíriai és ázsiai sikerei alapján ítélte meg," és meg volt győződve róla, hogy ! A frígiai Apameiát I. Antiokhosz alapította Kelainai közelében. 2 Vö. XXXIII. 40. 6. 3 Vö. XXXV. 13. 5. ! Kr. e. 212 és 205 között Antiokhosz sikeres hadjáratokat folytatott Armenia, Parthia és Baktria ellen, és eljutott egészen Indiáig. 214