OCR
12. (1) De sem a boiusok, sem a hispánok, akikkel ebben az évben hadakoztak a rómaiak, nem voltak olyan ádáz ellenségeik, mint az aitól szövetség. (2) Miután a rómaiak kivonták csapataikat Hellaszból, az aitólok először azt remélték, Antiokhosz benyomul majd az Európában támadt hatalmi űrbe, és Philipposz meg Nabisz sem marad majd veszteg. (3) De amikor látták, hogy sehol semmi mozgás, úgy gondolták, nekik kell megkavarniuk az állóvizet, nehogy terveik a halogatás miatt idejétmúlttá váljanak. Ezért gyűlést hivtak 6ssze Naupaktoszba.' (4) Itt szératégoszuk, Ihoasz elpanaszolta, milyen jogtalanságokat követtek el a rómaiak, és milyen nehéz helyzetben van ÁAitólia: az összes görög törzs és város közül ők részesültek a legkevesebb megbecsülésben a győzelem után, amely valójában nekik volt köszönhető. (5) Azt javasolta, küldjenek követeket az öszszes királyhoz, és ne csak szándékaikat puhatolják ki, hanem mindegyiküket személyre szabott módon biztassák is fel a Róma elleni háborúra. (6) Nabiszhoz Damokritoszt, Philipposzhoz Nikandroszt, Antiokhoszhoz pedig Dikaiarkhoszt, a sztratégosz testvérét küldték el.? (7) Damokritosz ezt fejtegette a spártai zürannosznak: Azzal, hogy elvették tőle a tengerparti városokat, egyeduralma erejét vesztette, hiszen innen szerezte katonáit, hajóit és tengerészeit. Most szinte városa falai mögé bezárva kell néznie, hogyan uralkodnak az akhäjok a Peloponnészoszon. (8) Tulajdona viszszaszerzésére sohasem lesz többé alkalma, ha a mostanit elszalasztja. Most nem tartózkodik római sereg Hellasz földjén, és Gütheion meg a többi lakóniai tengerparti város nem ér annyit a rómaiaknak, hogy ismét átküldjék légióikat Hellaszba. — (9) Ezzel akarta cselekvésre bírni a fürannoszt, hogy ha majd Antiokhosz átkel Hellaszba, ő annak tudatában, hogy megszegte a rómaiakkal kötött barátságot a szövetségeseikkel szemben elkövetett jogtalanságaival, csatlakozzon hozzá. (10) Nikandrosz is hasonló szavakkal próbálta feltüzelni Philipposzt, és beszédéhez annyival bőségesebb anyagot talált, amennyivel magasabbról zuhant le és amennyivel többet veszített a király, mint a Zürannosz. (11) Ehhez meg felidézte a makedón királyok régi dicsőségét, hogy hogyan járta be ez a nép győzedelmesen az egész földkerekséget. Azt is hozzáfűzte, hogy terve a vállalkozás kezdetére és végére egyaránt biztonságot ígér: (12) hiszen egyrészt azt tanácsolja, hogy Philipposz ne mozduljon, amíg Antiokhosz át nem kelt sere! Ez a gyűlés a Kr. e. 193-as tavaszi Panaitólika lehetett. ? A kalüdóni Damokritosz 200/199-ben és 193/192-ben, a trikhónioni Nikandrosz 190/ 189-ben, 184/183-ban és 177/176-ban, Dikaiarkhosz pedig 195/194-ben volt az aitól szövetség szíratégosza. 211