OCR Output

rokonai, a kor két leghíresebb hadvezére szította a versengést. Scipio dicsősége
volt a nagyobb, de éppen ezért nagyobb irigység is övezte; Ouinctiusé azonban
frissebb volt, hiszen ebben az évben tartott diadalmenetet. (6) Ehhez még hoz¬
zájárult, hogy Scipio már csaknem tíz éve állandóan szem előtt volt — ami
csökkenteni szokta a nagy emberek tekintélyét, pusztán azért, mert a közvéle¬
ménynek elege lesz belőlük -, hisz Hannibal legyőzése után ismét elnyerte a
consulságot, sőt a censori tisztséget is viselte.! (7) Ouinctius esetében viszont
minden, ami népszerűségét növelte, friss és új keletű volt; diadalmenete óta
semmit nem kért és nem is kapott a néptől. (8) O nem unokatestvére, hanem
édestestvére érdekében lép fel — hangoztatta —, aki /egatusa és a habort vezeté¬
sében segítőtársa volt; ő a szárazföldön hadakozott, bátyja a tengeren. (9) Ezzel
el is érte, hogy testvérét előnyben részesítsék egy olyan jelölttel szemben, akit
nem kisebb rokon, mint Africanus támogatott; aki mellett ott állt a Cornelius
nemzetség, sőt egyikük consulként vezette a választógyűlést; akit egykor a senatus
megtisztelő előzetes ítélete az állam legderekabb emberének nyilvánított, és így
méltónak talált arra, hogy ő fogadja a Pesszinuszból a Városba érkező Idai Anyát.

(10) Lucius Quinctius és Gnaeus Domitius Ahenobarbus lettek a consulok
[192]; Africanusnak, aki Gaius Laeliust támogatta, ennyire nem volt befolyása
még a plebejus consu/ megválasztására sem. (11) Másnap megválasztották prae¬
tornak Lucius Scribonius Liböt, Marcus Fulvius Centumalust, Aulus Atilius
Serranust, Marcus Baebius Tamphilust, Lucius Valerius Tappot és Quintus
Salonius Sarrät.

Az aedilisi tisztseget ebben az évben kiválóan töltötte be Marcus Aemilius
Lepidus és Lucius Aemilius Paullus. Sok legelőbérlőt ítéltek el," (12) a bírság¬
pénzekből aranyozott pajzsokat helyeztek el a Iuppiter-szentély oromzatán, és
két oszlopcsarnokot építettek, az egyiket a Porta Irigeminán kívül, amelyhez a
Tiberisnél egy rakpart is csatlakozott, a másikat a Porta Fontinalistól Mars
oltáráig, amelyen át el lehetett jutni a Mars-mezőre.

11.

(1) Liguriában sokáig semmi említésre méltó nem történt, az év végén azonban
kétszer is nagyon veszélyesre fordult a helyzet. Az ellenség ostrom alá vette a
consul táborát, amelyet csak nagy nehezen sikerült megvédeni, (2) majd nem
sokkal később, amikor a római menetoszlop egy szűk szurdokon vonult át, a
ligur sereg megszállta a kijáratot. (3) A consul, mivel errefelé nem tudott kijutni,

' Scipio 205-ben és 194-ben volt consul, a censorságot pedig 199-ben viselte.
2 Vo. XXIX. 14. 7-9.
3 Ezek az állami földből a béreltnél nagyobb területet használtak fel.

209